Sydney van den Bosch és családja nem sűrűn fog névnapot ünnepelni. Ahogy ugyanis Sydney-nek sincs névnapja, úgy a kislányuknak sem lesz. A picinek több okból is a csodás Liah Elysee nevet választották párjával, Kaszás Benjáminnal. A lánynevekkel teljes volt a megegyezés a szülőknél, mint elárulták, akkor lettek volna bajban, ha fiuk születik.
„Fiúnevekben nem voltunk túl erősek, így emiatt is örülünk, hogy lány lett, mert fiúnál biztosan lett volna vita. A Sydney is egy városnév, és a lányunk neve, az Elysee is földrajzi kötődésű lesz. Emellett szerettem volna, ha egy itthon kevésbé ismert, Y-t is tartalmazó név lenne, valamint mivel apukám részéről francia származású volt a lányunk dédnagymamája, így szerettem volna francia eredetű nevet választani”
– mesélte a Blikknek a mindenórás kismama.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Sydney és párja egy olyan nevet akartak, ami magyarul könnyen kiejthető, de a nemzetközi fronton is megállja a helyét.
„Emellett fontosnak tartottuk, hogy új lappal induljon az életben, egy önálló és egyedi névvel, ami nem örökölt, és amit mi sem kötünk más személyhez vagy életeseményhez. Viszont ha fiú lett volna, nagy eséllyel édesapám után neveztük volna el, bár nálunk ennek nincs hagyománya. Viszont megkapja mindkettőnk vezetéknevét, ami egy modernebb megoldásnak számít” – tette hozzá Sydney van den Bosch.
A Szerencsekerék korábbi háziasszonya A Nagy Duett színpadán jelentette be, hogy sok év küzdelem után édesanya lesz. Az ő esetében ugyanis szinte csoda, hogy gyermeket vár. Az elmúlt években több egészségügyi problémával kellett megküzdenie. Néhány éve még ő sem gondolta, hogy valaha édesanya lesz.
Kiemelt kép: Trenka Attila/fotocentral.hu




