Joshi Bharat július 31-én kerek évszámot ünnepelt, a 70. születésnapját. Menyasszonya, Kiss Virág szerette volna különlegessé tenni számára az alkalmat: kihúzta egy titkos vágyát a bakancslistájáról, ezért egy római úttal ajándékozta meg. Nélküle persze nem tudta volna megszervezni az utat, ezért jó előre beavatta minden tervébe. Joshi mindenképpen szerette volna megmutatni Virágnak a Vatikáni Múzeumot. Ekkor jött az ötlet, hogy júniusi eljegyzésük után kapcsolatukat is itt emeljék újabb szintre. „Öt napot töltöttünk Rómában, a harmadik napot a Vatikánnak szenteltük. A múzeumban még sosem jártam, mert mindig elrettentett a hosszú sor, de ezúttal jó előre megvásároltuk a jegyet, így egy nagyon rövid sorban állás után könnyedén bejutottunk. Már otthon megbeszéltük, ha már úgyis a Sixtus-kápolnában járunk, és mindketten egyformán vágyunk arra, hogy Isten színe előtt is házasságot kössünk, teszünk egy fogadalmat egymásnak Isten színe előtt, hogy ezek után jóban-rosszban kitartunk egymás mellett. Mindezt egyelőre nem hivatalosan, de mi ezt már annak vesszük. Ráadásul ahogy utána a Szent Péter téren sétáltunk, a szentatya is épp elhaladt mellettünk a pápai mobillal, és még oda is integetett nekünk. Bár mindez a véletlen műve volt, mi mégis úgy éreztük, így kaptunk áldást a házasságunkra” – meséli Virág.

„Vele utazni egy csoda”
Egyikük sem szokott alkoholt inni, de ezúttal érezték, illik koccintani. „Aperollal ünnepeltük meg az eseményt. Ráadásul egy olyan étteremben, ahová nem is nagyon akartam beülni. Bharat mondta, higgyem el, jó lesz, és igaza lett. Valahogy ehhez is különleges érzéke van, mindig megtalálja a legeldugottabb utcákban is a zseniális kávézókat és éttermeket. A szállásunkról nem is beszélve, ami egy csendes belső kertre nézett. Mintha nem is Rómában lettünk volna, pedig a Szent Péter-bazilika tíz perc sétára volt tőlünk, három percre pedig olyan reggelizőhelyre bukkantunk, ahol az ízlésünknek megfelelő töltelékkel előttünk töltötték a cannelonikat.
Bharattal utazni egyébként is egy csoda. Biztonságban érzem magam vele.
Mindig minden tervünk sikerül, hogy kicsit olyan érzés, mintha odafentről folyton megsegítenének kettőnket.”

Igazi férfi
Pedig az utazás nem indult teljesen zökkenőmentesen. Ahogy Rómában leszállt a gépük, egy sztrájk kellős közepén találták magukat: se busz, se vonat nem közlekedett. „Úgy tűnt, esélyünk nem lesz taxit fogni, hiszen a Termini pályaudvar környékén minden ember ugyanígy próbált volna célt érni. Na Bharat ilyenkor kapcsol megoldó üzemmódba, és meg is találta azt az egyetlen sofőrt, aki húsz perc alatt a szállásunkra vezetett, és még csak meg sem próbált minket lehúzni.
Mellette aztán egy nő tényleg nőként viselkedhet, ezúttal is hátradőlhettem. Igazi férfi!
Sokat mesélt arról, hogy régen is külföldiként mennyi váratlan helyzetet kellett megoldania. És ez a tapasztalata most is nagyon jól jött. Vele tényleg minden flottul megy. És ez még nem minden. Mert abban az öt napban, ami alatt számos ikonikus helyet együtt is felfedeztünk, még próbatétel elé is állítottam, ugyanis elvittem vásárolni. Mondanom sem kell, remekül állta a sarat.”
Közös vállalkozás
A pár rendszeresen tesz eleget olyan meghívásoknak, ahol indiai esteket szerveznek. „Ez a mi közös vállalkozásunk a saját munkáink mellett. Ha meghívnak bennünket rendezvényekre, indiai estünkön ételekkel és különleges illatokkal kóstoltatjuk meg a vendégeket” – mesélte Virág.
Kiemelt kép és fotók: Schumy Csaba/fotocentral.hu, Archív




