Nemcsak az ország, de a kontinens határai sem szabnak nekik gátat. Az utazásaikat nemcsak azért szeretik, mert mindig új vidékeket fedeznek fel, hanem mert rengeteg új embert ismernek meg. A helyiek ráadásul számtalan alkalommal segítették már ki őket szorult helyzetekből.
Szarvastól a kenguruig
„Oda megyünk, ahová sodor az élet – meséli Oszvald Marika. – Jártunk olyan helyeken is, ahol út sincs, meg semmi, csak egy nagy préri. De mégis mindig odaértünk, ahová indultunk. Voltunk jégbarlangban, aludtunk termeszek között is, semmi nem állít meg minket. Olyan sok felfedezésre váró, csodálatos hely van a Földön, de persze Magyarország is annyi szépséget rejt. Ottóval, ha időnk engedi, csak bepattanunk a lakóautóba és nekilódulunk. Ha lehet, olyan helyet keresünk, ami titkos. És bárhol járunk, mindig történik velünk valami meglepetés, amit én imádok. Volt olyan, hogy jártam-keltem a kis piknikasztalunknál, amikor egyszer csak megjelent egy szarvas, Afrikában pedig egy teve állt meg előttünk az út közepén” – emlékezett vissza nevetve a színésznő.
Majdnem lekésték a kompot
Ottó évek óta szoros barátságot ápol Marikával és családjával. A férfi jó szívvel idézi fel közös kalandjaikat, amik lakókocsizás közben érték őket. „Amikor Afrikába készültünk, úgy volt, hogy délután indulunk, hogy elérjük a genovai kompot, amire már meg is volt a jegyünk. De nem tudtunk időben elindulni, mert Marikának be kellett ugrania a színházba az egyik kolléganője helyett. Annyira siettünk, hogy életében először végül még a tapsrendet se várta meg, miután lementek a jelenetei, este fél 10-kor bepattant mellém a kocsiba. Egész éjjel megállás nélkül mentünk – egy ócska autóval, mert mindenki azt mondta, hogy Afrikának nem szabad jó kocsival nekiindulni, mert ott úgyis tönkremegy. Hát mi már Szlovéniában lerobbantunk! Hiába esett még az eső is, pont odaértünk Genovába. Felszálltunk a kompra, amivel három napig mentünk. Amikor Marokkóba értünk, megint lerobbantunk. Nagyon éhesek voltunk, úgyhogy megkérdeztünk az utcán egy embert, hogy tud-e jó helyet, ahol ehetnénk. Bevezetett minket egy sikátorba, felkiabált az utcáról a feleségének, nem értettük, mit mondott. Végül megvendégeltek minket egy isteni vacsorával, de az utcán, oda hozta le az asztalt meg a széket” – idézte fel Ottó az emléket.
„De volt olyan is, aki még be is fogadott minket éjszakára – teszi hozzá Marika. – Egyszer az este az úton ért minket, Rabat óvárosában bezörgettünk egy házba, egy hálóinges nő nyitott nekünk ajtót. Végül megszántak minket, és a családnál aludtunk. Úgy viselkedtek velünk, mintha száz éve ismertek volna minket.”
Kiveszi a részét a feladatból
A párosnak mindegy, merre járnak, erdőben vagy tóparton, bárhol feltalálják magukat: letáboroznak, megterítenek és piknikeznek egy jót. Asztalok, dobozok kerülnek elő a kocsiból, és a pakolásból természetesen Marika is kiveszi a részét. A szubrett 70 felett is fáradhatatlan, de nem volt ez mindig így. „Mindig is komoly terhelésnek voltam kitéve. A szervezetem egy ideje azt mondta, hogy ácsi, az utolsó időszakban már sok baleset ért, tipikus a koromhoz hozzátartozó sérülések és színpadi bajok. Meg hát már a szalagok és az izomzat nem úgy funkcionál, mint régen. Emiatt is kezdtem el egy ízületregeneráló gyógynövénykúrát, ami szerencsére elmulasztotta a bajaimat. Csupa olyan gyulladáscsökkentő és fájdalomcsillapító van a napi adagomban, amit az egyiptomi és kínai receptúrákban már időszámításunk előtt is használtak. A fűzfakérget a gyulladások visszaszorítására, az indiai tömjénfát az ízületek és csontok védelmében, a violát a reuma ellen. Így azt hiszem, hogy elég jól szinten tudom tartani magam, és a fájdalmaim is megszűntek. Nem esik nehezemre, hogy részt vegyek a kalandokban, mozgékony vagyok és mindig tettre kész” – magyarázza Marika.
Kiemelt kép és fotó: Archív
