Napi friss

Laky Zsuzsi: „A lányom jobb tinédzser, mint én voltam”

Laky Zsuzsinak két lánya van, Lujza és Luca. Utóbbi már kamasz, elmúlt 14 éves, édesanyja szerint azonban nincs nagy gond vele. Luca nem akar még diszkóba járni, se éjszakázni. Csak a barátnőivel találkozik.

A kétgyermekes anyuka, Laky Zsuzsi a nyáron gőzerővel készült a Sztárboxra, az edzések között pedig sok időt töltött a családjával. Kincset érő órák ezek, hiszen Lujza 11, Luca pedig 14 éves, és mint minden tinédzser, gyakran ő is szívesebben időzik a barátnőivel, mint a családjával. „Szeretném azt gondolni Lucáról, hogy már belépett a tinikorba, mert nagy gond nincs vele. Hála istennek, sokkal jobb tinédzser, mint én voltam annak idején. Velem sokkal több probléma volt, mint most eddig vele. Erről anyukám sokat tudna mesélni, sőt inkább panaszkodni. Nagyon hiperaktív gyerek voltam, és túl is féltettek, ebből származtak a gondok” – mondja Laky Zsuzsi.

Laky Zsuzsi és lányai, Lujza és Luca (Fotó: Trenka Attila/fotocentral.hu)

Ám édesanyja szeretetteljes aggódását – teszi hozzá − már ő is érti és átérzi. „Luca még nem akar diszkóba menni, vagy kimaradozni egy éjszakára, de a barátnőivel sokat találkozik. Ha együtt mennek valahova, nem kísérjük el őt, de amúgy hozzuk-visszük.”

Dietz Guszti és Laky Zsuzsi a 2025-ös Nyerő Páros győztesei (Fotó: Birton Szabolcs/fotocentral.hu)

A szülők pedig, bár az anyai szív ilyenkor hevesebben dobog, és a gondolatai is a távol lévő csemete körül járnak, megbíznak benne. Az volt a céljuk, hogy gyermekeikkel olyan bizalmi kapcsolatot alakítsanak ki, amibe a tinédzserkor sem rondít bele. Nagyobb lányuk pedig nem is él vissza ezzel, éppen ezért Zsuzsi nem is tiltja semmitől. Persze határokat azért szab. A tinédzserkor a tanulás rovására sem ment, de a szülők azt mesélik, hogy lányuk, aki szeptemberben kezdte a nyolcadik osztályt, régóta tudja, hol akar továbbtanulni. „Gödön lakunk, és a szomszédos Dunakeszi egyik jó nevű és erős gimnáziumában szeretne tanulni. Nagyon céltudatos lány, nem hiszem, hogy gond lenne a továbbtanulással” – teszi hozzá Laky Zsuzsi.

Kiemelt kép: Trenka Attila/fotocentral.hu

A Story legfrissebb számát keresse az újságárusoknál!

Megjelent a Story téli különszáma!

Megjelent a Story horoszkóp különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!