A Meglepetés magazin volt munkatársa éppen ezen a napon készített még vele délelőtt interjút. Az újságíró megrázó visszaemlékezéséből kiderül, mi foglalkoztatta Albert Györgyit élete utolsó napján. Késő délelőtt találkoztunk törzshelyén, a Café Gustóban, és nagyon hosszan beszélgettünk – írja a szerző. Akkor éppen negyedszer kezdte újra az életét. „Most egy nagy káosz közepén élek a macskámmal. Nemrég költöztem Buda egyik forgalmas utcácskájába. Dobozok mindenütt, de azért itt-ott kallódnak már jegyzetek. Egyelőre interjúalanyokat gyűjtök a környezetemből, akik elmondják, az ő életükben mit jelentett az a törés, amit úgy hívnak, válás.”
Albert Györgyi akkoriban már háromszorosan elvált nő volt, rengeteg traumával a háta mögött. Mindent megtett, hogy a depresszióját legyőzze. Nem egyszer kórházban is kezelték, a betegség azonban újra és újra maga alá gyűrte. Fájt neki, hogy az emberek bolondnak nézik, pedig ő nem tett mást, csak felvállalja önmagát, minden esendőségével együtt.
„Itthon az emberek nem értékelik az őszinteséget
– fogalmazott. – Ha Nyugaton egy ismert ember felvállalja a drogproblémáit, azért szurkol a világ, hogy sikerüljön leszoknia, és milyen rendes tőle, hogy publikussá tette a gondját, hiszen így abból mások is okulhatnak. Én sem a magamutogatás miatt, hanem azért írtam a depresszióról, mert az népbetegség. Pszichiáterek köszönték meg nekem, hogy egy beteg szemszögéből beszéltem az állapotról. Azonban sajnos sokan elkönyveltek hisztérikus, alkoholizáló, a partnereit sűrűn cserélő nőnek. Ugye, érezhető a különbség az én példám és a nyugati hozzáállás között?”
Az abortusz megviselte lelkileg
Ha tudná, azóta hány depresszióról, bántalmazásról, traumákról szóló könyv született, és ma már nem számítanak szégyenteljes tabunak az övéhez hasonló történetek, talán megnyugodna. Ő Magyarországon úttörő volt ebben. Története által sokan ismerték fel a betegséget, és léptek a gyógyulás útjára.
Az angolul kitűnően beszélő Albert Györgyi pályája kezdetétől ragyogó tehetség volt. A Magyar Rádióban kezdett, és világsztárok megszólaltatásával tette le a névjegyét a hazai média asztalára. Hamar ő lett az egyik legfoglalkoztatottabb szerkesztő, riporter majd műsorvezető, nem csoda, hogy a rendszerváltozás után kézről kézre adták a kereskedelmi televíziók.
Szakmailag valósággal ragyogott, a magánélete azonban egyáltalán nem volt rendben. Miért pont én? című könyvében tett önvallomása szerint az első férje fizikailag bántalmazta, a második nem engedte, hogy megszülje a közös gyereküket, a harmadik pedig végül másik nővel alapított családot. Depresszióról szóló kötetében Györgyi arról is írt, nagy valószínűséggel az első abortusza volt az a trauma, ami elindította őt a betegség lejtőjén.
„Az abortuszomat gyilkosságként fogtam fel. Potyogtak a könnyeim, mert éreztem, hogy kétszeresen öltem. A kisbabánk mellett a szerelmünket is meggyilkoltam”
– állnak a könyvben a szomorú sorok. Györgyi elkeseredetten vágyott boldog párkapcsolatra és kisbabára – ez az álma azonban soha nem valósult meg.
Az utolsó napján új életet akart kezdeni
Saját bevallása szerint sosem volt könnyű személyiség. Pályatársai elbeszélései szerint életének utolsó éveiben a betegsége hatására kötekedővé vált, nehéz volt vele együtt dolgozni, ezért a felkérései megritkultak.
„Megosztom az embereket, ezzel tökéletesen tisztában vagyok – mondta nekem. – De büszke vagyok arra, hogy vagyok valamilyen, akit lehet szeretni, gyűlölni, megérteni, sült bolondnak tartani. A legrosszabb, ha valaki semmilyen. Nemrégiben szerepeltem az egyik kereskedelmi csatorna főzős műsorában, ahol dr. Torgyán József azt mondta, Györgyikét olyannak kell elfogadni, amilyen. Egyetértettem.”
Pedig talán az volt a baj, hogy ő maga nem fogadta el önmagát. A nőt, akit a tükörben látott, az elképesztően nehéz sorscsomaggal, amit a hátán cipelt. Mélyen és kétségbeesetten vágyta a szeretetet. Másokét és önmagáét is.
„Most jobb periódusomban vagyok. Nem hagyom, hogy a depresszió maga alá gyűrjön. Kezdtem én már néhányszor új életet, és bízom benne, hogy most is menni fog” – búcsúzott tőlem mosolyogva a kávézó előtt, majd beült a taxiba, elbóbiskolt, és nem ébredt fel többé.
Albert Györgyi éppen azelőtt a belbudai ház előtt lett rosszul a taxiban, ahova élete utolsó hónapjaiban költözött. A környékbeliek ma is emlékeznek a kivonuló mentőkre, és arra, milyen sokáig küzdöttek az életéért. Sajnos hiába. Albert Györgyi 44 évesen ment el.
Kiemelt kép: Sárközy Mariann/fotocentral.hu
