Azt eddig is tudtuk, hogy Marics Peti nagy szoknyapecér hírében áll, de most új szintre emelte a csajozást. Történt ugyanis, hogy Sztárban Sztár All Stars legutóbbi élő adásának szünetében az online riporter, vagyis Szabó Zsófi beszélgetett a Hogyan tudnék élni nélküled? című sikerfilm főszereplői közül Petivel és Kirády Marcell-lel. A fiúk természetesen roppant boldogok a zenés film bombasikere láttán. „Nem vettük annyira komolyan a dolgot. Egyszerűen jól akartunk magunkat érezni. És valahogy olyan érzelmek és szituációk jöttek ki, amiket zabálnak a nézők” – vélekedett Marci.
Kevesli a gázsit
Aztán amikor Marics Peti Sztárban sztáros szereplésére terelődött a szó, váratlan fordulatot vett a kedélyes beszélgetés. Ismeretes, annak idején a tinibálvány ezüstérmes lett a versenyben néhány évvel ezelőtt. „Nem jövök többet. Jobb volt a Bence (Vavra Bence – a szerk.) nálam. És most megint versenyez, ezért is nem vagyok most itt” – mondta félmosollyal az arcán, aztán hozzátette:
„Meg mert nem tudtak elég mélyre nyúlni a zsebekben.”

Marics Peti kikezdett Szabó Zsófival
Ám nem ez az őszinte elszólás volt a miniinterjú egyetlen fegyelemre méltó mozzanata. Kiderült ugyanis, hogy Kirády Marcellnek egy kisebb pánikrohama volt az adás előtt nem sokkal. „Kicsit berosszult adás előtt, biztos csak leesett a vércukra” – magyarázta Marics Peti.
„De jól vagy? Mutasd a kezed!” – kérdezte aggódva Zsófi a fiatal színészt, akinek nyomban meg is fogta a kezét. „És nekem nem fogod meg valamimet?” – ült ki a pimasz mosoly Peti arcára, amit a szőke szépség egy zavart nevetéssel nyugtázott.
Kiemelt kép: TV2




