Napi friss

Itt a vége, válik Hódi Pamela: beteljesült a régi jóslat

A minap a Redditen robbant a hír, hogy Hódi Pamela és Tóth Bence házassága zátonyra futott. A platformon több kommentelő is azt állította, szegről-végről ismeri a házaspárt, és biztosan tudják: valóban válnak. Utánajártunk, mi az igazság.

A story.hu nem szeretett volna találgatásokba bocsátkozni, inkább megkerestük Hódi Pamelát, és egy egész napot vártunk rá, hogy reagáljon a válásáról szóló pletykára. Első körben ugyan egy kis időt kért, majd végül odajutott, hogy ahogy az elmúlt időszakban, úgy most sem szeretne kivételt tenni és a magánéletéről beszélni. Ám egyetlen percig sem cáfolta a hírt, hangulata pedig érezhetően borús volt. Mindez sokatmondó, mi több, egyértelműen jelzi: a pletyka sajnos igaz lehet.

Tragédia árnyékolta be boldogságukat

Hódi Pamela és Tóth Bence a pandémia idején mondta ki a boldogító igent, amit komoly hullámvölgy előzött meg. Akkor a hit és egy vallásos közösség felé fordulásuk megmentette a kapcsolatukat. Békülésüket egy közös gyerekkel is megpecsételték. 2021. május 7-én meg is érkezett kislányuk, Evolet Olivia.

Boldogságukat csak az árnyékolta be, hogy Pamela elsőszülött kislánya, Natasa Zselyke édesapja, Berki Krisztián egy év múlva, váratlanul elhunyt. De Natinak minden támogatást megadva, egymásba kapaszkodva túlvészelték ezt az időszakot is. Pamela ezután tudatosan sokkal visszavonultabb, csendes életet kezdett el élni. Úgy tűnt, ezek után már semmi sem zavarja a boldogságukat.

Hódi Pamela és Tóth Bence a Nyerő Párosban is próbára tették szerelmüket (Fotó: RTL)

Hátborzongató jóslat

Nem csoda, hogy most mindenkit meglepett a válásukról szóló hír. Rögtön eszünkbe jutott azonban egy régi, sok-sok évvel ezelőtti Édes Életben készült felvétel, amelyben Pamela jósnőhöz megy. Egész pontosan Müller Rózsához, aki azontúl, hogy megjósolta, a Berki Krisztiánnal akkoriban még tartó kapcsolata véget fog érni, egy szerencsétlenséget jelző kártyát is előhúzott a néhai izomceleb kapcsán. Ha minderre most visszagondolunk, meglehetősen hátborzongató. De Müller Rózsa ezután még sorra vette azt is, hogy a szakítás után Pamela mire számíthat a szívügyeit illetően.

„Két férjed, vagy élettársad még lesz. És még egy gyermeked is lesz, mástól” – mondta a jósnő, utalva arra, hogy Pamelának Natasa Zselyke marad az egyetlen közös gyermeke Berkivel. S valóban, ez így is lett. Ahogy az első férj, és a tőle született második gyermek is megvalósult az életében. Ha pedig Müller Rózsa állításai továbbra is bejönnek, akkor ha most Pamela éppen egy viharos időszak közepén is tart, később újra szerelem és a boldogság vár rá.

Kiemelt képek: Schumy Csaba/fotocentral.hu, RTL 

A Story legfrissebb számát keresse az újságárusoknál!

Megjelent a Story téli különszáma!

Megjelent a Story horoszkóp különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!