Tarcsi Zoltán, azaz Jolly fia látható a Megasztár legújabb előzetesében. Tarcsi Szilveszter nem kis érzelmeket kavar a tehetségével. Akárcsak azzal, hogy Ördög Nórának, majd utána a zsűri előtt állva, Tóth Gabiéknak is méltán híres édesapjával való, nem éppen szoros apa-fiú viszonyáról vall. „Nem is tudom, mit lehet ilyenkor mondani… Nagyon büszke lehet rád az édesapád, neked itt van a helyed a Megasztárban” – csuklott el Gabi hangja a fiú produkciója után. De nem ez Szilveszter első próbálkozása, már korábban is felbukkant tehetségkutatóban. Egész pontosan négy éve a Sztárban Sztár leszek!-ben is szerepelt. Az akkori zsűriben helyet foglaló Majkának nem tetszett Szilveszter előadása, Tóth Gabinak viszont már akkor is felkeltette az érdeklődését Jolly fia.
@7.7patrik
Az ajtó nyitva áll
Szilveszter nyilatkozataiból akkor és most is kiderült, hogy noha örül a pozitív visszajelzéseknek, neki leginkább édesapja elismerő szavaira, törődésére és támogatására lenne a legnagyobb szüksége. Amiről azt állítja: nem kapta meg. Jolly ennek kapcsán egyszer már belefutott egy nyilvános adok-kapokba Szilveszterrel, de tanult belőle, és többé nem akar a saját gyerekével kardozni.
„Mondjon bárki bármit, én mindennél jobban szeretem a gyerekeimet, akik tegyenek bármit, mindig nyitva áll az ajtóm előttük.
Én semmit sem fogok már bizonygatni, nem fogom a saját fiamat meghazudtolni egy ország előtt, és nem megyek bele semmiféle adok-kapokba sem. Ha ő tényleg úgy érzi, én egy rossz apa vagyok, aki nem segítette és nem törődött vele, szíve joga.
De azt gondolom, annyi tiszteletet megérdemeltem volna, hogy ne a tévével, hanem velem közölje, ha valami problémája van”
– reagált a story.hu-nak Jolly a majd szombaton látható megsztáros közjátékra.
Mit mondanak a dalok?
Ahogy senkinek, lapunknak sem tisztje állást foglalni egy apa és fia közti konfliktusban, nagy igazság ugyanis, hogy az éremnek mindig két oldala van. Ugyanakkor egy gyors kis kutatás eredményeképp hamar rátaláltunk Tarcsi Szilveszter zenei munkásságára. A dalok alatti leírásból pedig hamar kiderül, hogy zeneszerzőként édesapja, Jolly van megjelölve, ami nem éppen azt bizonyítja, hogy a mulatós sztár nem támogatta a fiát.
A Csak egy könnycsepp maradt az arcomon című szám is Jollyhoz köthető
Mi több, közös számuk is fellelhető a legnagyobb videómegosztó-platformon
Kiemelt kép: TV2




