Alexis Bledel, a Roryt alakító, immár 43 éves színésznő, a sorozat után a hobbijainak élt. Fényképezett, olvasott, megtanult zongorázni, és bejárta Európát. Közben hároméves kapcsolata volt a Szívek szállodájának Jessével, Milo Ventimigliával is. A hírek már az eljegyzésükről szóltak, amikor a pár szakított. 2012 októberétől Alexis elkezdett járni a Mad Menben szereplő Vincent Kartheiserrel, aki 5 hónappal később megkérte a kezét. 2014 júniusában házasodtak össze Kaliforniában. Világra jött a fiuk, ám pár éve elváltak. Négy esztendő után Bledel A szolgálólány meséjéből is kilépett 2021-ben. Azóta nem hallani róla, az anyaságnak él. Ezért is keltett óriási médiavisszhangot, hogy az idei Emmy-gálán megjelent sorozatbeli édesanyjával, Lauren Grahammel.


Sok partner, kevés igaz szerelem
A Lorelai-t alakító színésznő, Lauren Graham a sorozatban egyedül nevelte tinédzser lányát, Roryt. Azt a kötetlen, de szeretetteljes kapcsolatot, ami a két Gilmore nő között volt, sokan irigyelték, többen azt gondolták, Lauren a magánéletében is ilyen jó anyuka.
Pedig az 58 éves színésznőnek nem is lett saját gyermeke. Igaz, lett volna kinek szülnie, több férfival élt együtt, köztük a leghíresebb a Jóbarátokból ismert Matthew Perry volt, akivel közös filmet is forgattak, de szerepel a listán Hank Azaria, Conan O’Brien, Tate Donovan, Marc Bluca is.

Galériánkra kattintva kiderül, mi van a többiekkel!




Kiemelt kép és fotók: Getty Images, Profimedia




