Kun Zsuzsa interjúja
Nagy meglepetést okozott. Amikor utoljára találkoztunk, sokkal teltebb volt…
Zoltán Erika: Finoman fogalmazott, húsz kilóval voltam súlyosabb. Elindult a klimax, és elkezdett velem játszani a természet. Volt, hogy csináltam egy kéthetes léböjtkúrát, és így is négy kilót híztam. A másik tünet, ami még ennél is borzalmasabb volt, azok a hőhullámok. Ültem a kocsiban, és minden átmenet nélkül az egyik percben elöntött a víz, a másikban megfagytam.
Úgy éreztem magam, mint egy haldokló bálna, akit partra vetett a víz.
Zoltán Erika húsz kilót fogyott
View this post on Instagram
Szerencsére a született optimizmusom, amit édesapám, édesanyám és a Jóisten kódolt belém, nem hagyott el. Tudtam, egyszer elmúlik, és visszatér a régi Zoltán Erika.
Az édesapját említi, aki elment Németországba, itt hagyva a lányát. Tudom, önt ez még később is nagyon megviselte.
Z. E.: Hatéves voltam, amikor apukám disszidensként távozott az NSZK-ba. Hat év telt el, hogy újból találkoztam vele, ő hívott ki magához Németországba. Én hazajöttem, és újból hat évig nem láttuk egymást. De amikor találkoztunk, szinte minden egyes beszélgetésünk végén összekaptunk. Az egyik ilyen vitánkban lázadó tinédzserként azt vágtam a fejéhez, nem is ismer engem, fogalma sincs arról, ki is vagyok valójában. A másik látogatásom alkalmával fel akartam hívni telefonon az akkori szerelmemet, mire azt mondta, Németországból drága a telefon! Erre én a felcsattantam: „Tudod te, mennyibe került anyámnak engem egyedül felnevelnie?” Utólag is szégyellem magam az indulatomért. Fafejű voltam, mégiscsak ő volt az édesapám, az ő genetikáját is örököltem, és rengeteg jót is kaptam tőle, például zeneileg.
Aki feloldotta bennem ezt a haragot, az a lányom, az unokája volt. Azt éreztem, föl kell adnom a büszkeségem, mert Zozit nem foszthatom meg a nagyapjától.
Amíg fiatal az ember, azt gondolja, mindig mindenben neki van igaza. Haragtartó voltam, aztán rájöttem, az igazságnak minimum kettő, de az is lehet, hogy több oldala van. A kőszív, a jégszív, ami bennem volt, és ami egyébként nem jellemző rám, végleg eltűnt.
2004-től aztán rendszeresen találkoztunk apukámmal, és attól kezdve halálig tartottuk a kapcsolatot.
Ön is egyszer elvált…
Z. E.: Még nem voltam 18 éves, amikor az első férjemet, Joós Pistit – akkoriban táncos volt – megismertem. Szinte egyidősek voltunk, együtt léptünk bele a nagybetűs életbe és a színpadra, együtt lettünk felnőttek. A fiatalkorunk felhőtlen boldogságban telt, aztán a szerelem barátsággá szelídült, és szép lassan váláshoz vezetett, de a mai napig jóban vagyunk. Kátai Robit, a jövendőbeli férjemet, régről ismertem. Miután táncos-koreográfus volt, én az utóbbit kerestem az egyik dalomhoz, és ő lett a befutó. Aztán jött egy szikra, és rádöbbentem, ő az én életem útja. Egyébként ez a szikra annyira elhomályosította a tudatomat, hogy fel sem merült bennem, de Robiban sem, hogy hat év a korkülönbség köztünk. Én 28 éves voltam, ő 22.
Férjével, Robival negyedszázada szeretik egymást
View this post on Instagram
Robival egyszerre született meg a gondolat, hogy jó lenne már egy gyerek?
Z. E.: 35 éves voltam, amikor Zoé megszületett. Én hamarabb szerettem volna, de mivel tudtam, és mindig is tudni fogom, hogy Robi fiatalabb nálam, szerettem volna, ha ő dönti el, mikor jöjjön a gyerek.
Kivártam azt, amikor Robi alkalmasnak érzi magát az apaságra.
Zozika már 27 éves, hetedik éve él egy fiúval, aki már a vőlegénye.
35 éve házasok a férjével, gondolom, ahogy minden családban, önöknél is voltak zökkenők.
Z. E.: Voltak, vannak nézeteltérések köztünk, néha puffogunk egymásra, néha morgósan fekszünk le este aludni, de a 35 év alatt egyszer nem jutott eszünkbe, hogy külön utakon folytassuk az életünket. A házasságunk a szerelmen, a szereteten túl olyan szövetség, ami egy életre szól. Egy hosszú életre, mert én azt tervezem, hogy 100 éves koromig fogok élni, és ezért mindent meg is teszek.
A Zoltán Erikával készült teljes beszélgetést is megnézheti, kattintson videónkra!
Kiemelt kép: Archív
