Napi friss

Herceg Erika jósnőtől tudta meg, hogy anyuka lesz

Hatalmas kő esett le a szívéről.

A Megasztár legutóbbi adásában Tóth Gabi összebalhézott az egyik jelentkezővel, sértegette őt. De nem ez volt az egyetlen érdekes mozzanat a műsorban. Ugyanis egy tapasztalt jósnő Angel Heart is színpadra állt. Bár énektudásával nem kápráztatta el a mestereket, meglepő dolgokat jövendölt nekik. „A szerelmi életed nem kompakt. Vagy gyorsan lesz eljegyzés, esküvő, elköteleződés, vagy egy idő után választás elé állít az élet” − mondta a jósnő őszintén Curtisnek, aki csak némán ráncolta a homlokát, de úgy tűnik hallgatott az intelmekre: a nyári forgatások óta összeházasodtak Barnai Judittal.

„Kislányod lesz”

Curtisnél sokkal jobb híreket kapott Herceg Erika, aki Tóth Gabi unszolására feltette a nagy kérdést a jósnőnek: lesz-e egyszer édesanya. „Egy kislányod lesz, nyugodj meg, három éven belül” − állította Angel Heart. A felszabadító hír hallattán a Megasztár mestere kezeibe temette az arcát és zokogni kezdett. Csak néhány perc után tudta összeszedni magát, folytatni a meghálálgatásokat, és láthatóan nagyon megkönnyebbült.

Erika egyébként immár 8 éve párkapcsolatban él kazah származású párjával. Néhány éve távkapcsolatban, mert a kedvesét Svájchoz köti a munkája. „Nem hiszem, hogy ez annyira egyedi, biztos vannak még olyan párok, akik nem élnek együtt.

Mi az elmúlt három évben külön élünk. Én nagyon gyakran vagyok Budapesten, hogy ha nincsenek elfoglaltságaim, akkor vele vagyok.

Ő is nagyon elfoglalt, de ezáltal tudok neki teret adni, hogy érvényesüljön a saját világában, mivel ő vállalkozó, és rengeteget utazik. Fiatalok vagyunk, mi ezt megbeszéltük, hogy majd öregségünkre kipihenjük magunkat és leszünk még eleget együtt” − mesélte az egyik napilapnak néhány hete.

A Storynak két éve azt is elmondta, kettejük életmódja nem zárja ki, hogy családot alapítsanak. „Szerintem mi mindig így fogunk élni. Nem félek attól, hogy így alapítsunk családot.

Nagyon szeretnék gyereket. Ha nem jövőre, akkor pár év múlva. Harmincöt elmúltam, egészséges vagyok, negyvenéves koromig szeretnék családot alapítani.

Imádom, szeretem a párom, és nagyon örülök, ha ő többször jön majd Budapestre a gyereke miatt, és többet fogjuk látni egymást. Rák vagyok, családcentrikus: rajongok a szüleimért, a testvéremért. El sem tudom képzelni, hogy ha gyerekem lesz, mennyire fogom szeretni azt a kis embert. Ő lesz a mindenem.”

Kiemelt kép. Trenka Attila,fotocentral.hu

A Story legfrissebb számát keresse az újságárusoknál!

Megjelent a Story téli különszáma!

Megjelent a Story horoszkóp különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!