Zalatnay Cini ma már bánja, hogy nem figyelt eléggé négylábú kedvence jelzésére.
Az énekesnő tárnoki házát még 2023 nyarán forgatták fel a betörők, akiknek érkezését ugyan jelezte Cini kutyája, ám az egykori táncdalfesztiválos nem vette komolyan a házőrző ugatását.
„Még rá is szóltam, hogy hagyja abba. Majd később, reggel felkeltem a szokásos időben, és ahogy mindig, leültem a számítógéphez. Ekkor döbbentem rá, hogy valami nem stimmel!
Bevertem ugyanis a térdem a gép mellett kihúzott fiókba, amit biztos nem én hagytam nyitva. Ekkor hasított belém a fájdalmas felismerés, hogy betörők jártak az otthonomban”
– mondta akkoriban Zalatnay Cini, akitől készpénzt és értéktárgyakat is eltulajdonítottak.

Nem ő az egyetlen
Budakalászi otthonában fogadta lapunk munkatársát Varga Viktor, aki öt éve építi, szépíti vadregényes hajlékát. A különleges ház már sokak figyelmét felkeltette, egyvalaki pedig úgy döntött, belülről is körbenéz a zenész birodalmában.
„Egyszer bemásztak a nappalimba, miközben a jurtában zongoráztam. Észrevettem, hogy valaki motoszkál, nézelődik a házamba, de először azt hittem, hogy a villanyóra-leolvasó.
Aztán rájöttem, hogy nem, egy betolakodó az. Ordítva szaladtam a betörő felé, majd lelöktem a teraszról, ő pedig egy kötélen csimpaszkodva mászott le a házam oldalán.
Másnap egyébként a szomszédomhoz is betörtek, de ő nem úszta meg ilyen szerencsésen. Kirabolták – meséli lapunknak az énekes. – Azóta persze elfogták őket. Most már béke és nyugalom van. Legfeljebb csak a mókusok osonnak be a házamba, de nekik szabad bejárásuk van, ők a barátaim.”
Kiemelt kép: Olajos Piroska/fotocentral.hu




