Mások talán azonnal kikérnék maguknak, ha életük legkínosabb történéseit felemlegetnék, főleg élő műsorban. Ám Liptai Claudiának megvan az a különleges képessége, hogy a legkínosabb helyzetekből is talpraesetten kivágja magát. Profi. Nem véletlenül emlegetik a szórakoztató műsorok megkerülhetetlen szereplőjeként.
Sok évvel ezelőtt azonban ő is kapott olyan szakmai mélyütéseket, amelyekre nem szívesen emlékszik vissza. Időről időre egyik másik azonban mégis újra terítékre kerül kerül. Ezúttal ráadásul ő hozta fel az egyik legkínosabbat.
Claudia szerint Fridinek csak a hangja cuki
A Sztárban Sztár All Stars minapi adásában történt mindez, ahol Nótár Mary értékelése előtt szóba került Friderikusz Sándor neve. A showman az egyik korábbi évadokat felelevenítő kisfilmben tűnt fel, amit Claudia meg is jegyzett, majd így szólt Nótár Maryhez: „Amikor itt voltál, az első évad volt, ráadásul meg is döbbentem, hogy Friderikusz Sándor volt még a műsorvezető” – kezdte tőle kissé szokatlanul remegő hangon Claudia.
Ekkor Tilla közbevágott, és a cuki jelzőt használva kicsit mintha még dicsérte volna Fridit. „Talán a hangja volt cuki” – zárta azonban le egy grimasz kíséretében Claudia a beszélgetést. És bár Tilla talán tovább is provokálta volna, csak annyit mondott:
„Ja, a régi viszonyotok…”

Szőkéből vörös
Azóta is sokakat foglalkoztat a kérdés: miért is grimaszolt Claudia Friderikusz neve hallatán? A showman egyébként nem csak a Sztárban Sztár első, hanem ötödik évadában is szerepelt, akkor ráadásul Claudiával együtt.
Köztudott ugyanakkor, hogy Claudiának máig fáj, ahogy egykori producere elbánt vele. Ez még 2002-ben történt. Ebben az évben Claudia éppen Friderikusz hívó szavára bontotta fel kezdő műsorvezetőként az RTL-es szerződését, hogy az Amerikában nagy sikerű Oprah Winfrey-show-hoz hasonló szórakoztató produkció háziasszonya lehessen. Ez lett a Claudia Show.
Ám még el sem kezdődött a munka, amikor már tisztán látta, hogy Friderikusz valójában nem benne hisz, hanem a formátumban. És nem a személyiségére alapoz, sokkal inkább a bábu szerepét szánta neki. Haját rövidesen sötét vörös tónusúra festették, és egyetlen saját kérdést sem tehetett fel a vendégeinek. Azokat ugyanis Friderikusz Sándor mondta mindig a fülébe.

Claudia örömmel szabadult meg egy idő után ettől a béklyótól, ám ezután következett, amire álmában sem számított. Egy Friderikusz-interjúban szembesült vele, mit is gondol róla igazán egykori producere, aki a televíziózás végtermékének nevezte.
„Nagyon nehéz esetnek ítélem őt, aki korunk televíziózásának torzszülöttje”
– nyilatkozta Friderikusz 2002 júliusában a Mai Nap című napilapnak. „Esetében adott egy szép pofika és semmi más… Ő korunk végterméke, nem sok szakmai munícióval, még kevesebb alázattal, és a lehető legcsekélyebb szenvedélyességgel jutott nagyon sokra, ahonnan persze istentelenül nagyot lehet zuhanni. Sok hozzá hasonló sorsot láttam én már…”
2008-ban pedig még egyszer belemart, amikor Claudiát felfújt léggömbnek nevezte.
A múlt visszaköszönt
Liptai Claudia sokszor elmondta már, ha úgy alakult, hogy nyitott könyv az élete, akkor legalább érezze is magát benne biztonságban. Ennek pedig a legjobb módja, ha a pozitív események mellett élete negatív élményeit is felvállalja. Így legalább biztos lehet abban, hogy vele kapcsolatban soha nem esnek ki olyan csontvázak abból a bizonyos szekrényből.
A múlt időről időre vissza is köszön. Visszaköszönt akkor is, amikor Havas Henrik védelmébe vette Claudiát, és akkor is, amikor a ZShowtime ‘1 kanapé című műsorában beszéltek Friderikusz Sándor nyilatkozatáról Osváth Zsolttal.

A konfliktus egyébként máig nem rendeződött. Igaz, egy idő után Friderikusz is belátta, hogy tévedett, és ha közvetve is, de megkövette Claudiát.
A 24. hu-ra írt cikkében ezt le is írta annak apropóján, ahogy Sebestyén Balázs beszélt Ördög Nóráról. „Egyszer magam is követtem el hasonlót, amikor a TV2-nél kezdőnek számító Liptai Claudiát nyilvánosan minősítettem megengedhetetlen módon” – írta akkor Friderikusz.
Kiemelt kép és fotók: TV2




