Hazai sztár

Erdei Zsolt: „Benne van a pakliban, hogy balul sül el a dolog”

Az 51 éves egykori profi ökölvívó 2014-ben jelentette be visszavonulását, nemrégiben azonban újra edzésbe lendült, és sokak meglepetése ismét kesztyűt húzott.

Augusztus 16-án Erdei Zsolt is ringbe lépett a Magyar Ökölvívók Szövetsége 100 éves születésnapi gáláján, ahol számos magyar és külföldi kiválóság nézett farkasszemet egymással. A Hősök terén megrendezett jubileumi ünnepségen baráti összecsapásokat láthattunk, december 20-án viszont már kíméletlen bunyót ígér Madár. Az egykori félnehéz- és cirkálósúlyú profi ökölvívó-világbajnok a Hell Boxing Kings-sorozat keretében megrendezett gálán mérkőzik meg az ellenfelével.

Nem babra megy a játék

Nem is volt kérdés, hogy a boksz ünnepén Madár is szorítóba lép. Az év végi meccset viszont alaposan át kellett gondolnia, hisz a nemzetközi versenyen már nem babra megy a játék. „A Hell Boxing Kingsen eddig kizárólag edzői szerepet vállaltam, de tavaly megkerestek, mi lenne, ha én is kesztyűt húznék, és visszatérnék a ringbe egy verseny erejéig.

Az első gondolatom az volt, hogy isten ments, öreg vagyok én már a bunyózáshoz. Ráadásul a kondim is elég gyatra.

Amióta abbahagytam a sportot, igencsak elengedtem magam, majdnem 100 kilóra híztam, de végül addig-addig győzködtek, míg beadtam a derekamat. Egy feltétellel – mondja Erdei Zsolt. – Egy kis időt kértem a szervezőktől. Előbb szerettem volna letesztelni magam, edzeni egy kicsit, hogy felmérjem, milyen állapotban vagyok 11 év kihagyás után.

 

View this post on Instagram

 

A post shared by Erdei Zsolt Madár (@erdeizsoltmadar)

Hamar kiderült, hogy a test bizony nem felejt, és bár van még mit javítani a reflexeimen, a gyorsaságomon és az állóképességemen, remélem, hogy 51 évesen sem fogok szégyent vallani. Persze benne van a pakliban, hogy kikapok, amivel a felépített nimbuszomat biztosan megrongálnám egy kicsit, de kockázat nélkül nincs siker, én pedig egész életemben vállaltam a rizikót!”

15 kilót fogyott 3 hónap alatt

Madár tehát újfent belevetette magát az ökölvívásba, ami teljes életmódváltást követelt. „Három hónap alatt tizenöt kilót fogytam.

Eleinte mindenki azt hitte, hogy beteg vagyok, de megnyugtattam őket, hogy kutya bajom, ilyen jól már rég éreztem magam a bőrömben.

Ég és föld a különbség. Korábban már attól kifáradtam, ha le kellett hajolnom bekötni a cipőfűzőmet, és a lépcsőn is alig bírtam magam felvonszolni, most meg repülök, mint egy kismadár” – mondja nevetve.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

HELL Boxing Kings (@hellboxingkings) által megosztott bejegyzés

Madár a fokozatosság elvét betartva építette fel az edzéstervét. „Egyelőre heti négyszer-ötször edzek, viszont a meccs előtti utolsó három hónapban alaposan rákapcsolok, tízszer fogok lejárni a terembe. Most a felkészülés élvez prioritást az életemben, semmi nem mehet az edzések rovására. Persze közben dolgozom, és a családommal is szeretnék időt tölteni, hisz a gyerekeim is igény tartanak rám, a páromról, Rékáról nem is beszélve. Igyekszem egyszerre több fronton helytállni, jól teljesíteni, amiben szerencsére a környezetem is támogat.”

A gyerekek ne nézzék!

Az egykori profi ökölvívó családja tehát teljes vállszélességgel áll Madár mellett, igaz, személyesen nem lesznek ott a bokszoló visszatérő meccsén. „Legalábbis nem mindenki. A nagyfiam, Viktor szerintem biztosan megnéz, viszont a két kisebbik gyerekünk, Gréti és Vilmos már nem valószínű, hogy eljön.

Én sem feltétlen szeretném, hogy végignézzék a bunyót. A boksz nem gyerekjáték. Bármikor betalálhat egy nagy ütés, megsérülhetek, ennek pedig nem szeretném kitenni őket.

A ringben a testi épségemet kockáztatom, benne van a pakliban, hogy balul sül el a dolog, de mindent meg fogok tenni, hogy ne így legyen. Úgy szeretném elhagyni a szorítót, ahogyan annak idején, 2014-ben az utolsó mérkőzésemen is tettem: győztesként!”

Fia írja a bevonuló zenéjét

A Republic egyik legnagyobb slágere már összeforrt Erdei Zsolt nevével, aki évtizedeken át minden mérkőzésére a Szállj el, kismadár! című dalra vonult be. Madár most lehet, hogy szakít a hagyományokkal, és visszatérő meccsének bevonuló zenéjét a szárnyait bontogató rapper fiával, Viktorral íratja meg.

Kokó és Madár, a két legenda kibéküléséről is írtunk nemrég, íme!

Erdei Zsolt: „De ami a legjobban fáj, eltávolítottak Kokótól”

Kiemelt kép: Schumy Csaba/fotocentral.hu

A Story legfrissebb számát keresse az újságárusoknál!

Megjelent a Story téli különszáma!

Megjelent a Story horoszkóp különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!