Napi friss

Miklósa Erika megbocsátott azoknak, akik kirúgták

Az operaénekesnő túltette magát a történteken.

Presser Gábor szomorúzenének hívja, de Miklósa Erika biztosan másnak látja a komolyzenét. Az operaénekesnő – aki egyébként minden műfajban otthon van − legújabb szerepvállalásával is igyekszik népszerűsíteni a klasszikus muzsikát.

„Fontos, hogy a minőségi, kiváló zene, főként a klasszikus zene mindenki számára hozzáférhető legyen, illetve közelebb hozzuk a nagyközönséghez”

– nyilatkozta, amikor kiderült, ő lesz az Intermezzo új háziasszonya.

A köztévé komolyzenei sorozatában művészek és műértők lesznek a vendégei, néhányukkal már állt is egy színpadon az énekesnő.

A tévézés Miklósa Erika számára ismerős terep, az sem vette el a kedvét tőle, hogy két évvel ezelőtt kirúgták a köztévéből. Akkor átevezett az egyik kereskedelmi csatornára, és a The Voice zsűritagja lett. A közönség pedig imádta, ő volt a műsor egyik kedvenc ítésze, rádadásul az ő versenyzője nyert.

Mostani szerepvállalása azt jelzi, az énekesnő megbocsátott azoknak, akik a kirúgásáért felelősek, vagy legalábbis túltette megát a történteken.

Kiemelt kép: Schumy Csaba/fotocentral.hu

A Story legfrissebb számát keresse az újságárusoknál!

Megjelent a Story téli különszáma!

Megjelent a Story horoszkóp különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!