Napi friss

Manuel olyan durvát lépett, mint Majka

Barátjának, T. Dannynek üzent: „Segítségre van szükséged."

Ki ne emlékezne az ominózus, 2018-as Szegedi ifjúsági Napokra, ahol Majka egyedül lépett színpadra, a koncert során pedig bejelentette, hogy szétválnak útjai Curtisszel, barátjának ugyanis komoly drogproblémái vannak.

Árulás!

A Majka & Curtis formáció akkoriban a legsikeresebb duó volt, óriási koncerteket adtak, a klipjeik pedig azóta is legyőzhetetlen YouTube-nézettséget generáltak, így a hír sokkolta a rajongókat. Az országot pedig megosztotta Majka lépése. Valaki árulásként értékelte, hogy a problémába a nyilvánosságot is bevonta, valaki viszont ma is úgy gondolja, Majka már nem tudott máshogy segíteni, ezért folyamodott ehhez a drasztikus megoldáshoz.

Hogy Curtis a mai egészségét részben a történteknek köszönheti, nem elvehető Majkától, hisz az újpesti rapper ezután vonult be elvonókúrára, és tette rendbe az életét. Ugyanakkor később hiába álltak össze újra, a barátságukat már sosem tudták helyrehozni. Főleg, hogy Majka a második szétválásukkor is Curtis problémáira utalt, csak már nem a színpadon állva, hanem egy, a közösségi oldalán megosztott posztban.

„Szeresd már magad, ember!”

Nos, úgy tűnik, Majka példáját követi Manuel, a segítségre szoruló barát pedig T. Danny… Az utóbbi, fiatal előadó kapcsán hosszú hónapok óta megy a találgatás, mi lehet a baj, ugyanis az arca beesett, csontsoványra fogyott, és a rajongók szerint a színpadi jelenléte sem a régi.

Manuel hosszas bejegyzése elején – amit azóta törölt, de az internet nem felejt – azt taglalja, hogy két éve nem találkozott az igazi T. Dannyvel, barátja ugyanis nagyon megváltozott. Manuelen elsőre a teljes lemondás érződik.

„Egészen idáig azt gondoltam, hogy barátként nem segít téged az, ha ’ellened fordulnak’ a barátaid. Most már azt gondolom, hogy semmi sincs, ami segítene rajtad.”

A rapper valamiféle megoldást is keres. „Segítségre van szükséged − írja −, és amúgy lehet, hogy az tenne a legjobbat neked, ha valamiért börtönbe raknának téged 1-2 évre. Lenne időd tisztulni. Szeresd már magad, ember, annyira, hogy nem ba**od el telibe mindazt, amit elértél. Tudom, hogy egykor még téged is az alkotás vezérelt. Legalább a szüleid miatt, tesó. De leginkább magad miatt. Ez egy jel, hogy ba*d meg, vagy annyira erős, hogy meghaladd ezt az önmagad. Én still itt leszek, ha kell, csak tényleg azt akarom, hogy ne ba*d el az egész hátralévő életed.”

Kiemelt kép: Trenka Attila/fotocentral.hu

A Story legfrissebb számát keresse az újságárusoknál!

Megjelent a Story téli különszáma!

Megjelent a Story horoszkóp különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!