Napi friss

Hajdú Péternek pszichiáter tanította meg, hogy lendüljön túl Sarka Katán

A terápia segített neki túltenni magát a Sarka Katával való válásán is.

Hajdú Péter sokáig pánikbetegséggel küzdött, illetve olyan erős hipochondriája volt, hogy egy idő után kénytelen volt szakemberhez fordulni. Ennek az lett a vége, hogy éveken át pszichiáterhez járt.

„Az volt a legfontosabb négy év az életemben”

Tisztában van vele, hogy sok esetben még ma sem teljesen elfogadott dolog, ha az ember pszichológus segítségét kéri, ő maga ugyan receptre írná fel mindenkinek. Ezt a műsorában, a Frizbiben is elmondta, amikor Noszály Sándorral beszélgetett, aki bevallottan bipoláris zavarral, mániás depresszióval küzd.

„Nekem nagyon szimpatikus, hogy ennyire beleálltál – fordult Peti a vendégéhez. – A pszichés betegségekkel kapcsolatban van egy percepció, hogy az ember azt mondja: ’Úgy szégyellem, nem mondom el, mert azt gondolják, hülye vagyok.’ Én körülbelül négy évig jártam pszichiáterhez. És szerintem az volt a legfontosabb négy év az életemben…”

„A válásomon is úgy lendültem túl”

Az összes olyan problémáján, amivel akkoriban küzdött, sikerült túltennie magát. Sőt a Sarka Katával való válásán is a terápián szerzett tapasztalatok segítették át. „A válásomon is úgy lendültem túl. Nagyon nehéz volt, de például akkor már nem kellett pszichiáterhez járnom” – mondta, hozzátéve, hogy amiatt nem, mert már volt egy jó alapja.

„Kéthetente jártam”

A pszichoterápia önmagában annyit segített neki, hogy nem szorult gyógyszeres kezelésre. „Nálam ez úgy indult, hogy pánikrohamom volt, illetve a hipochondria annyira beteges volt már, hogy a legkisebb tünetnél azt gondoltam, hogy halálos beteg vagyok. Ezért mentem el egy pszichiáterhez, őt ismertem. De végig terápián vettem részt, és nagyon-nagyon hasznos volt. Kéthetente jártam, egy órát voltam ott, és mindenről tudtunk beszélni.”

Kiemelt kép: Schumy Csaba/fotocentral.hu

A Story legfrissebb számát keresse az újságárusoknál!

Megjelent a Story téli különszáma!

Megjelent a Story horoszkóp különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!