Hazai sztár

Minden sztárnak van hasonmása? Mutatjuk a legjobbakat

Egy kutatás szerint minden embernek hat hasonmása van a világ különböző pontjain, a Story magazin pedig rá is bukkantak néhány sztár alteregójára. Míg egyeseknek a hazai celebvilágban akad tükörképük, addig vannak olyan hírességek, akiknek a világ túlfelén él a másuk.

D. Tóth Kriszta és Osvárt Andrea: Kriszta lányát is becsapták

Egyenesen zavarba ejtő, hogy mennyire hasonlít egymásra a 46 éves színésznő és az 50 éves újságíró, műsorvezető. Persze ezzel Osvárt Andrea és D. Tóth Kriszta is tisztában van, mi több, néhány alkalommal még ők maguk is ráerősítettek erre, és szándékosan összeöltöztek.

„Mi nagyon élvezzük, hogy összekevernek minket. Egymást reklámozzuk, szóval még haszna is van

– ismerte be korábban Osvárt Andrea, akit azonban nem csak a rajongók tévesztik össze sokszor D. Tóth Krisztával.

– Kriszta kislánya jött hozzám oda azzal, hogy ’anyu’. Ez egy kiállítás megnyitóján történt, és Kriszta arca is teljesen lefagyott tőle” – emlékezett vissza nevetve a színésznő.

Fotók: Birton Szabolcs/fotocentral.hu, RTL

Tóth Andi és Mihályfi Luca: Egyiket dühíti a téma

Míg Osvárt Andrea és D. Tóth Kriszta jól szórakozik azon, hogy rendre összekeverik őket, addig Mihályfi Luca cseppet sem örül, hogy Tóth Andihoz hasonlítják őt. Pedig valóban sok párhuzam van közöttük. Azontúl, hogy mindketten mediterrán vonásokkal, kreol bőrrel, sötét hajjal és szemmel vannak megáldva, az öltözködési stílusuk is hasonló. Ráadásul mindketten az RTL tehetségkutatójának köszönhetik hírnevüket: Tóth Andi az X-Faktor 2014-es évadában tűnt fel, amelyet végül meg is nyert, Mihályfi Lucát a 2022-es évadban ismerhette meg az ország. Sőt még a Dancing with the Stars című műsor is megjárták. „Engem ez a kérdés teljesen kifáraszt, legszívesebben elaludnék most is itt helyben, mert mindenhol megkérdezik – utalt Mihályfi Luca arra, hogy ő maga milyen hasonlóságot vél felfedezni önmaga és négy évvel idősebb alteregója között. – Nem tudom, hogy miért rágódunk még ezen a kérdésen úgy egyáltalán. Amikor bekerültem a tehetségkutatóba, örültem, hogy az lehetek, aki. Egyáltalán nem akarok semmilyen módon senkihez sem hasonlítani, aki pedig így gondolja, vagy másnak akar engem látni, mint aki vagyok, azt sajnálom. Ennyi!”

Fotók: RTL, Birton Szabolcs/fotocentral.hu

Curtis és Kerim Khalil: Sok a hasonlóság

A 35 éves rapper hasonmására a TV2 valóságshow-ja, A Kísértés sajtótájékoztatóján figyeltük fel. A műsor egyik szereplője, a 25 éves egyiptomi származású Kerim Khalil ugyanis szakasztott mása Curtisnek.

„Rengetegszer megkaptam már, hogy mennyire hasonlítok Curtisre. Valóban van némi hasonlóság, de azért remélem, én jobban nézek ki – mondja nevetve a Story magazinnak a pimasz kísértő, Kerim Khalil, majd lapunk kedvéért egy közös fotóra is összeállt a rapperrel. Ráadásul az egyiptomi fiúnak nem csak fizimiskája hajaz hazánk sztárjára, ő maga is zenéléssel foglalkozik. – Előadóként nagyon tisztelem, inspirál engem, sőt még a zenei karrieremben is sokszor az ő dalaiból merítek ihletet. Abszolút tudok azonosulni a stílusával. Én is énekelek, rappelek, úgyhogy a hivatásunkat tekintve is hasonló úton járunk.”

Curtis és hasonmása (Fotó: Olajos Piroska/fotocentral.hu)

Kulcsár Edina és Mahassine Merabet: Csodás alteregó

A világ második legszebb nőjének választott egykori szépségkirálynő alteregója egy marokkói származású színésznő, aki Kulcsár Edinához hasonlóan karakteres arcvonásokkal van megáldva. A 26 éves Mahassine Merabet egyébként számos török sorozatban feltűnt már, négy nyelven beszél, média-kommunikációból diplomázott, majd politológiából szerzett mesterdiplomát.

Zimány Linda és Britney Spears: „Ha ő eltűnik, én is!”

Szinte napra pontosan 23 évvel ezelőtt tűnt fel a nyilvánosság előtt Zimány Linda. Az akkor még gimnazista tinilány a magyar Britney Spears-hasonmásként hívta fel magára a figyelmet, és jó darabig nem is volt célja kitörni a világsztár alteregójának szerepéből.

„Ha egyszer Britney eltűnik, akkor én is!”

– nyilatkozta, majd nem sokkal később Linda rájött, hogy Spearsnél azért több szeretne lenni. Modellnek, majd műsorvezetőnek állt az egyik zenei csatornánál, mára pedig ügyvédbojtárként, üzletasszonyként tevékenykedik, míg egykori bálványa már csak árnyéka korábbi önmagának.

Kiemelt kép: Trenka Attila/fotocentral.hu

Megjelent a Story ünnepi dupla száma!

Megjelent a Story téli különszáma!

Megjelent a Story horoszkóp különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!