Napi friss

Galambos Bogi exe a szakítás óta újra az előző barátnőjével van

Úgy tűnik, a szinkronkorcsolyázónak sikerült feldolgoznia, hogy Csipak Péter közben Bogiba is szerelmes volt.

Tavaly márciusban derült fény arra, hogy a fiatal divattervező, Galambos Bogi és a Fashion Street megálmodója, a milliárdos üzletember Csipak Péter összejöttek. Szerelmükre Bogi akkoriban még rácsok mögött ülő édesapja, Galambos Lajos is az áldását adta. Bogi szárnyalt, hisz exkluzív divatbemutatója óriásit szólt tavaly nyáron, a szíve pedig repesett befolyásos párja mellett, aki ráadásul teljes mellszélességgel támogatta őt mindenben. „A párom szakmabeli, úgyhogy nagyon sokat segített nekem az álmaim elérésében. Értékes, hasznos tanácsokkal látott el, és egyfajta védőhálóként végig mellettem állt.

Ha ő nincs, akkor nem biztos, hogy ezt meg tudom így valósítani.

A ruhák tervezéséért teljes mértékben én felelek, az illusztris környezet viszont az ő érdeme. Nagyon hálás vagyok neki a támogatásért, azért, hogy szakmailag lát bennem potenciált, és hitt, hisz bennem” – mesélte akkoriban.

Idén távol maradt

Egy hónappal később azonban már a múlté volt ez a szerelem. Bogi akkor úgy nyilatkozott lapunknak, hogy „ebben a kapcsolatban ennyi volt.” Csipak nem sokáig itatta az egereket, hamar visszament az exéhez, Murányi Szilvia szinkronkorcsolyázóhoz. A Miss Balaton 2024-es döntőjén, augusztus 17-én már vele jelent meg kéz a kézben. Az eseményen Lajcsi lánya is tiszteletét tette, de őt nem új férfi oldalán, hanem a testvére, Galambos István mellett láthattuk. Bogi idén azt a „hibát” már nem követte el, hogy az exével egy helyen mutatkozzon, és távol maradt a múlt hétvégén megrendezett Miss Balaton-gálaesttől.

Újraszínezték a kapcsolatukat

Milliárdos exe azonban ismét boldogan és szerelmesen jelent meg a balatonfüredi eseményen, oldalán töretlenül Szilvivel. Csipaktól nem megszokott módon még kameránk előtt is szívesen pózolt kedvesével, akivel, úgy tűnik, sikerült újraépíteniük a kapcsolatukat, és visszahozni a Bogi előtti állapotokat: a bizalmat és a szerelmet.

Csipak Péter és párja, Murányi Szilvia egy éve újra egy párt alkotnak

 

 

 

 

 

Szerelmesen bújtak össze a hétvégén a Miss Balaton gálaestjén
Elengedték a múltat, és hogy közben a milliárdos Galambos Bogit is szerette

 

 

 

 

 

 

 

 

Most más a fontos

Egyébként a fiatal divattervezőt sem kellett félteni, mert noha ő nem vállalt fel senkit sem idejekorán, azért a szakításuk után pár héttel már őt is egy jóképű énekessel, BSW Matyival látták. Ám erről a románcról azóta sem hallani. Bogi életében pedig minden bizonnyal most fontosabb dolgok is vannak. Alig 8 hónapja, hogy váratlanul elveszítette az édesanyját… Ilyen körülmények között pedig érthető, ha nem a párkeresés az első az életében.

Ők is ott voltak a Miss Balaton 2025-ös partiján!

5 fotó

Kiemelt kép: Schumy Csaba, Olajos Piroska/fotocentral.hu

A Story legfrissebb számát keresse az újságárusoknál!

Megjelent a Story téli különszáma!

Megjelent a Story horoszkóp különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!