Mérföldkőhöz érkezett Bálint Antónia élete, lánya, Lilien Antónia felnőtté vált, betöltötte tizennyolcadik életévét.
Bálint Antónia az évek során mindig különösen ügyelt rá, hogy lányát megvédje a nyilvánosságtól. Egy időre még ő maga is a civil életet választotta. Akkor a Best magazinnak mesélte, elsősorban az akkor 15 éves kislányát szerette volna megkímélni attól, ami ismert emberként érhette volna őket. Így amikor a kislánya elkezdte az iskolát, Antónia egyik napról a másikra szüntette meg nagy követőtáborral rendelkező Facebook-oldalát, és minden megkeresésre nemet mondott.
„Amikor a kislányom már tudott írni és olvasni, nem szerettem volna, hogy az iskolában én legyek a téma. Ezért fordítottam hátat a médiának. A bankban azt hitték, hogy pár hónap után feladom, és abba fogom hagyni ezt a munkát, ám hamar kiderült, hogy sikeres leszek ezen az úton is. Hamarosan a legjobb bankárok között találtam magam, és nagyon élveztem azt, amit most is csinálok”
– mesélte a lapnak Antónia.
Tizennyolc évvel ezelőtti pillanatok
Néhány évvel később meggondolta magát és visszatért a képernyőre. Azóta láthattuk a Nyerő Párosban, és a Farm VIP-ben is, most pedig énekesnőként debütált. Kislánya születénapja alkalmából pedig úgy döntött, hogy élete legintimebb pillanatait is megosztja követőivel. A 18 évvel ezelőtti felvételek akkor készültek, amikor Bálint Antónia várandóssága utolsó heteiben lehetett, sőt még a szülészetről és kislánya születéséről is láthatunk képeket. IDE KATTINTVA tekintheti meg a videót.
Kiemelt kép: TV2




