Hazai sztár

Sorra bánják meg a párok a Nyerő Párosban való szereplést

Vannak, akik párterápiaként élik meg, hogy szerepelhetnek az RTL egyik legnépszerűbb műsorában, de olyanok is akadnak, akik örökre elfelejtenék a villát.

Kilenc évvel ezelőtt, 2016-ban indult hódító útjára a Nyerő Páros. Azóta a sztárpárshow-ban több tucat szerelmespár tette próbára a kapcsolatát. Az egykori játékosok közül jó páran rég szakítottak, sőt, szinte már köszönőviszonyban sincsennek egymással. Ám vannak üdítő kivételek is, akik máig együtt vannak. Igaz, ők sem mindig felhőtlen kalandként emlékeznek a műsorra. Kevesen költöznének be újra a legendás villába.

Törőcsik Dani: „Isten őrizz, nem, dehogy is”

Nemrégiben az Éjjel-Nappal Budapestben ismertté vált, manapság tetoválóművészként dolgozó Törőcsik Dani mesélt arról, kezdettől fogva voltak fenntartásai a szerepléssel kapcsolatban, de barátnője, Bíró Bea unszolására beadta a derekát.

„Nem titok, ezt Bea sokkal jobban szerette volna, mint én. Abszolút nem vágytam rá. Sajnos az lett a végeredménye, amitől féltem.

Tudtam, hogy itt is karakterek épülnek, amikhez sok közöd nincs, hogyan építik. Utána a nézők ez alapján ismernek meg. Ez veszélyes” – mesélte Bihari Ádám podcastjában.

 

View this post on Instagram

 

A post shared by Bea Biro🐚🌴🌊 (@beabiro)

Ezek után senkit nem lepett meg az a válasz, amit arra a kérdésre adott, hogy belevágnának-e ismét a realitybe. „Isten őrizz! Nem, dehogy is. Még akkor sem, ha a játék, az a része tök jó volt.

Amikor különféle feladatokat kellett megoldanunk, azokra bármikor visszamennénk. De amit ezekből egy hónappal később láttunk, az horror.

Van ennek a műsornak egy ’felhője’, hogy szétmennek a párok (ez a jelenség a közbeszédben Nyerő Páros-átokként híresült el – a szerk.) Ez 80 százalékban azért van, mert visszanézik a vágott, adásba kerülő részeket. Nekem óriás melóm volt abban, hogy nyugi, ez csak műsor” – vallotta be Dani, utalva arra, hogy nekik is voltak nézeteltéréseik a tévében látottak miatt.

Másképp csinálná

Az egykori sorozatsztár barátnője, Bíró Bea azt is bevallotta, nem volt felkészülve azokra a heves reakciókra, amiket a tévénézőktől kapott. „A műsor megmutatta, mennyire fontosak a barátok, és hogy nem mindig érdemes kimutatni az érzéseidet, mert az rosszul is elsülhet.

Ha visszamehetnék, megpróbálnék egy langyos, szerethető karaktert mutatni, ami kevésbé osztja meg a nézőket.

De valószínűleg ezt csak ideig-óráig tudnám alakítani, és egy idő után előbújna az igazi énem” – taglalta korábban lapunknak.

Domján Evelin: „Soha többet, köszönöm!”

Nem csupán ők, hanem Domján Evelin, Vastag Csaba felesége sem költözne be újra a villába. Ő Dani nyilatkozata után nem sokkal mondta el a véleményét egy rajongói kérdésre a közösségi oldalon. „’Isten őrizz!’ – pontosan ugyanezt érzem én is.

Számomra elképesztő volt, hogy teljesen más volt a tévében, mint ami ott zajlott.

Nagy tanulság, az biztos. Soha többet, köszönöm!” – zárta sorait Evelin.

Evelin és Csaba a két évvel ezelőtti évadban szerepeltek. A szerelmesek a forgatások alatt többször is összetűzésbe keveredtek, többek között Voksán Virággal és Varga Miklós Joe-ékkal. De a nézők sem fogták vissza magukat, amikor a Vastag házaspárról volt szó. „Az elmúlt időszakban kaptam hideget-meleget.

Nyilván hazudnék, ha azt mondanám, hogy jólestek a bántó szavak. Az elején valamilyen szinten ez egy pofon volt, de aztán abbahagytam a kommentek olvasgatását.

Nem akartam tudomást venni erről az egészről” – mondta akkoriban Evelin az egyik hetilapnak.

Egyik híres szereplő sem volt könnyű helyzetben. Hiszen amíg a nyilvánosság előtt többnyire remekül megkomponált képek, tökéletesen felrakott sminkek és szívmelengető történetek világában élnek, addig egy ilyen műsorban nem mindig sikerül azt mutatniuk, amit szeretnének. Sokszor kell szélsőséges érzelmekkel megbirkózniuk, mindeközben extrém feladatokat is teljesíteniük kell. Ráadásul mindezt olyan emberek társaságban, akiket a hátuk közepére sem kívánnak. Ezeknek pedig szinte egyenes következménye, hogy a kevésbé vonzó személyiségjegyeiket is felszínre hozza. Az elhangzottakat pedig a sokat látott kommentelők azonnal ízekre szedik. Igaz, mindezt jelentős summáért teszik. A kérdés csak az: megéri?

Itt az új csapat

Idén immár kilencedik alkalommal népesül be a Nyerő Páros villája. Igazi nagyágyúk szállnak harcba a trófeáért. Többek között Árpa Attilát és feleségét, Alexandrát, Csocseszt és párját, Angélát, valamint G.w.M-et és feleségét, Kulcsár Edinát is láthatjuk majd a tévéműsorban, utóbbit másodszor. Az új párokról itt olvashat bővebben.

Kiemelt képek: RTL

A Story legfrissebb számát keresse az újságárusoknál!

Megjelent a Story téli különszáma!

Megjelent a Story horoszkóp különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!