Hazai sztár

Kandász Andrea reagált Gáspár Győző állításaira: „Ez még neki sem megengedhető”

Mégis mire utalt Győző, amikor közös múltjukra célzott, és arra, micsoda pillanataik voltak és vannak? És egyáltalán miért viselkedett egy férjes asszonnyal úgy, hogy az már az asztaltársaságot is zavarta? Arról nem is beszélve, hogy a Hal a tortán háziasszonya maga Bea asszony. 

A SuperTV2 Hal a tortán műsorában sokkal inkább tűnt bensőségesnek és bizalmasnak a kapcsolat Kandász Andrea és Gáspár Győző között, mint felszínesnek. Vajon mi az igazság, és miért flörtölt olyan zavarba ejtően a showman a kamerák előtt?

„Túlzásba esett”

Hiszen mindketten boldog házasságban élnek.

„Győzi kicsit túlzásba vitte a nagy szerelmes férfi szerepet, mert amikor megetette Andit az étellel, az már kellemetlen volt”

– jegyezte meg az egyik vacsoravendég, Miló Viki a műsorban. De ő csak egyike volt azoknak, akik ezt szóvá tették ezt a showmannek.

Andi egy ponton riadót is fújt, félrehívta a barátnőjét, Demcsák Zsuzsát, hogy szerinte mi történik, hívja-e fel Beát. Hiszen ismeri a családot, tiszteli, szereti is Győző feleségét, de magát Győzőt is egyediségéért.

„Utólag azért már bánom, hogy végül nem hívtam fel Bea asszonyt a vacsi közben, hogy receptet adjon Győzi megfékezésére. Hamarabb elejét kellett volna vennem”

– szögezte le a TV2 riporternője, Andrea a Story magazinnak.

„Udvariatlan volt”

Andi hirtelen nem tudta mire vélni Győző viselkedését, csak utólag fejtette azt meg. „Szerintem annyira megkönnyebbült, amikor meglátott, hogy nem a testvére, Gáspár Zsolti, hanem én vagyok Demcsák Zsuzsa segítője, hogy az örömét rajongással ­palástolta. Belementem a játékába.

Tudtam pontosan, hogy ez nem Kandász Andinak, a nőnek, hanem Kandinak, a műsorvezetőnek szól, akit mint személyiséget kedvel, mégis úgy adta elő, mintha ez valami szerelmi kötelék lenne.

Erről szó sincs! Túltolta. Aki azonban ismeri, az pontosan tudja, hogy nem szándékosan tette. Ez csak show volt a részéről, aminek éppen én voltam az alanya. Így én sem haragszom rá. Egyetlen dolgot nehezményezek, ahogy a barátnőmmel viselkedett! Ha Győzivel csak mi ketten vagyunk, végignevetjük az egész szituációt. De mivel én magam is csak egy vendég voltam, borzasztó udvariatlan viselkedés volt tőle, hogy Zsuzsát figyelmen kívül hagyta. Így nem viselkedünk. Ez még Győzinek sem megengedhető”

– magyarázta Andrea.

Demcsák Zsuzsát is kellemetlen helyzetbe hozta (Fotó: SuperTV2)

„Közös a múltunk”

Andrea férjes asszony, több mint 28 éve él boldog, kiegyensúlyozott házasságban, de egy percig sem aggódik, hogy élete párja féltékenységi rohamot kapna a tévében látottak miatt.

„Amúgy sem az a fajta, nálunk nincs ilyen kérdés, ráadásul ismeri és kedveli Győzit, a Gáspár családot. A TV2 indulásának napján jöttünk össze Ferivel. És mivel a kilencvenes években rövid ideig a kezdeteknél az volt a szabály a csatornánknál, hogy párok nem dolgozhatnak ugyanazon a munkahelyen, inkább titkoltuk a kapcsolatunkat.

Így lett az én párom sokszor szem- és fültanúja udvarias vagy épp udvariatlan beszólásoknak, volt, hogy mellettem állt, úgy hívtak el vacsorázni. De mi ezen csak röhögünk, nincs belőle otthon probléma. Szerencsére mindig inkább büszke rám a férjem, mint féltékeny.

Győzinél viszont szerintem erről szó sincs, hiszen Bea az ő imádott asszonya. Valóban van egy közös múltunk, hiszen nagyjából egy időben lettünk ismertek. Annak idején nagyon jó időszak volt az életünkben, amikor ő a Romantic frontembereként, én pedig műsorvezetőként és a Napló riportereként értem el nagy sikereket.

Még Nógrádmegyeren is forgattam akkoriban az egyik rokonukról, egy mélyszegénységből származó építési vállalkozóról, aki épp Miamiban keresett lakást a családjának, mert gyerekkori álma volt, hogy Amerikában próbáljon szerencsét. Minden idők legnézettebb Napló-riportja volt, amire Győző is jól emlékszik, ahogy arra is, hogy rendezvényeken össze-összefutottunk, de ott is mindig tisztelettudóan viselkedett, sokat nevettünk”

– védte meg végül a showmant Andi.

Még több izgalmas sztártörténet a legfrissebb Story magazinban!

Kiemelt kép: SuperTV2

A Story legfrissebb számát keresse az újságárusoknál!

Megjelent a Story téli különszáma!

Megjelent a Story horoszkóp különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!