Augusztus 14-én, csütörtökön Budapesten koncertezett a Grammy-díjas színész-énekes, Will Smith. A Based on a True Story nyári turnéjának apropója a nemrég 20 év kihagyás után megjelent, azonos című új albuma. A műsorban az új dalai mellett előkerültek az olyan klasszikus slágerek is, mint a Gettin’ Jiggy Wit It, a Miami vagy a Summertime.
Valószínűleg Will Smith számára örökre emlékezetes marad a fővárosunk, hiszen 2019-ben hetedhétországra szóló születésnapi bulit csapott a Bazilika előtt.
Az R-GO-gidák is ott voltak
A csütörtöki koncertről természetesen a story.hu stábja sem hiányozhatott. A Men in Black című szám előadása pedig már csak azért is különlegesre sikerült, mert a táncosok között láthattuk az R-GO-gidákat, Ginát és Flórát.
Utólag pedig azt is megtudtuk, a magyar háttértáncosoknak Gina tanította be a koreográfiát, ami óriási megtiszteltetés volt a számára!

Will Smith budapesti koncertje: egy fontos üzenet
Will Smith hatalmas sikert aratott Budapesten. A rajongók közül pedig sokan nem csak koncertélményt kaptak. A színész-énekes néhány szerencsést a színpadra is felhívott, autogramokat osztott, és szelfizett is. Az Oscar-díját is megmutatta a magyar közönségnek, és egy személyes történetet is megosztott. Mesélt egy barátjáról, aki már sajnos nem él, de olyan volt számára, mintha az apja lenne. Az ő tanításait hirdeti tovább.
„Vegyük észre a mellettünk lévő embereket, mert segítségre lehet szükségük”
– majd a közönséget felszólította, hogy mindenki ölelje meg a mellette lévőt.
Kattintson a galériára, és nézze meg közelebbről Will Smith koncertjét!



Kiemelt kép és fotók: Olajos Piroska/fotocentral.hu




