Ördög Nóra neve szinte egybeforrt az Ázsia Expresszel. Ebben az évben már hatodjára vágott neki a kalandnak, ahová most is követte a családja. Nóri elárulta, hogy Mici idén konkrét tervvel ment utána. Úgy tűnik, megvan az utánpótlás!
Az elmúlt években már hagyománnyá vált, hogy a műsorral egy időben elindul a Nánázsia, ez most sem lesz másként.
„Ez nekik is óriási kaland. Egyre önállóbbak, és már saját tervvel vágnak neki az utazásoknak. Ráadásul idén Mici átvette az irányítást a családban, legalábbis ami a szervezést, illetve a különböző nevezetességek felkutatását illeti. Korábban ez a feladat rám vagy Palkóra hárult. De úgy tűnik, ezen a téren megvan az utánpótlás. Remek dolgokat talált ki, és kézben tartotta a szervezést”
– újságolta a büszke anyuka.
További részletek a legfrissebb Bestben!

Kiemelt kép: Trenka Attila/fotocentral.hu




