Michel Jackson lánya decemberben még tíz centivel a föld fölött járt, amikor hetekig Budapesten tartózkodtak a párjával, Justin Longgal. A kaliforniai zenész, producer ugyanis három együtt töltött év után elérkezettnek látta az időt arra, hogy feltegye a nagy kérdést Parisnek. Mindezt a belvárosunk szívében található New York Kávéház emeletén tette meg.
Romantikus fotók tucatja jelent meg a közösségi oldalaikon az eljegyzésről, amik pár napja már egyiküknél sem láthatók. Hamar szárnyra kelt a pletyka, hogy a páros váratlanul szakíthatott, amit a 27 éves szépség tegnap meg is erősített.

Az ok még nem került napvilágra, de minden bizonnyal egyikük sem számított erre a fordulatra. Pár hete ugyanis a Tribeca Fesztivál vörös szőnyegén együtt vonultak. Nem sokkal később pedig Paris az Access Hollywoodnak adott interjújában elmesélte, hogy megvan a nagy nap dátuma és a helyszín is, a menyasszonyi ruháját pedig már varrják.
Úgy tűnik, a kenyértörést a legendás ikon csemetéje bírja rosszabbul. A Daily Mailen megjelent paparazzofotókon ugyanis zilált hajjal, sírva sétált az utcán. A képek, amiken Paris könnyes szemmel látható, egyébként egy héttel a szakítás híre előtt készültek róla, de az énekesnő meglátva a fotókat, az egyik online portálon reagált, és annyit írt hozzá: „Azok szakítás utáni könnyek.”
Kiemelt kép és fotó: Getty Images




