Napi friss

Schell Judit: „A válásom után átértékeltem az életemet”

A színésznő a negyvenes évei közepén úgy érezte: itt az ideje, hogy eldöntse, hogyan tovább.

Schell Judit a Radnóti-, a Nemzeti- és a Thália Színház után nagyot váltott néhány éve. „A koronavírus-időszakban, illetve a válásom után átértékeltem az életemet.

Negyvenhat éves korom körül jártam, az ember ilyenkor egyébként is felméri, mennyi van előre, és mennyi hátra, ugyanazt akarja-e csinálni, mint addig.

Egy évet teljesen kihagytam, utána jött A Király című sorozatban Zámbó Edit szerepe. Örültem, hogy forgatnom kellett, nem pedig színpadra állni. Egy kicsit magamba voltam zárkózva, nem volt kedvem játszani. Pontosabban nem volt bennem elég önbizalom kiállni a nézők elé. A filmezés pont jó volt arra, hogy finoman újra elinduljak, és aztán szépen érlelődött bennem, hogy mit szeretnék valójában csinálni. Akkor jött az improvizációs színház Piczkó Katalin pszichoterapeutával, akinél korábban elvégeztem egy coachképzést. Ez kicsit színház volt, de volt benne edukáció, pszichológia, párkapcsolati helyzetek, szóval nem vegytisztán egy szerepet kellett eljátszanom” – mesélte Schell Judit a Nők Lapjának adott interjújában.

Önbizalomnövelő terápia

A színésznő maga is csodálkozott, honnan vette a bátorságot ezekhez. „Érdekes, de valahogy így épült fel bennem újra ez a szakma. Pont olyan feladatok iránt kezdtem érdeklődni, amelyektől féltem, és amelyek egyébként is erős önbizalmat, stabilitást feltételeznek.

Valószínűleg ez egyfajta önterápia is, hogy belekényszerítem magam a magabiztosságot igénylő helyzetekbe.

De nagyon nyomasztott az önálló est. Úgy éreztem, hogy én erre képtelen vagyok. Mindennap feltettem magamnak azt a kérdést, amit általában civilek szoktak: hogyan lehet megtanulni ezt a rengeteg szöveget?

További részletek a legfrissebb Nők Lapjában!

Kiemelt kép: Trenka Attila/fotocentral.hu

Címkék:

A Story legfrissebb számát keresse az újságárusoknál!

Megjelent a Story téli különszáma!

Megjelent a Story horoszkóp különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!