Catherine Deneuve megszámlálhatatlanul sok filmmel és közel 70 évre visszanyúló karrierrel a háta mögött – hiszen először 13 évesen állt a kamerák előtt – a mai napig forgat, és filmes eseményeken is szerepet vállal.
Nyugdíjra nemigen gondol még, dacára annak, hogy hat évvel ezelőtt kisebb sztrókot kapott munka közben. Ebből szerencsésen felépült, és folytatta a filmezést, hiszen a vérében van a show-biznisz – ugyanúgy, ahogyan a leszármazottainak is.
Catherine Deneuve családja: kész színészdinasztia!



Fia, a Roger Vadim rendezőtől született, ma már 62 éves Christian Vadim pont úgy színész lett, ahogyan a Marcello Mastroiannitól született lánya, az 53 esztendős Chiara Mastroianni. De az unokái esetében sem nagyon esett messze az alma a fájától. Éppen nemrég mesélt a híres nagyiról az egyikük, Milo Thoretton, aki Asphalt néven jelenteti meg lemezeit, ugyanis énekes.
A jóképű srác elmondta, hogy nagyon közel állnak egymáshoz a nagymamájával, akit ő csak Manou-nak nevez, és aki mindig támogatta a zenei ambícióit. „Gyerekkoromban hétvégente sok időt töltöttem a nagymamám vidéki kúriájában, ahol rengeteg lemez volt. Sok inspirációt merítettem tőle” – árulta el.
Catherine Deneuve unokája, Milo Thoretton
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Mostanában pedig a koncertjeire is eljár a színésznő, ami rém büszkévé teszi Milót. Egy másik unoka, a húszas évei elején járó, roppant csinos Anna Biolay pedig színésznő lett, akárcsak a nagyi, meg persze az édesanyja – így mostanra már egész színészdinasztia lett a családból. Mivel Deneuve ötszörös nagymama, és az unokák között van még két kiskorú, bőven lehet további potenciál a famíliában.
Exével tartja a kapcsolatot
Az idős színésznő szívesen tölti az idejét a legifjabb generációval, már csak azért is, mert amúgy magányosan él. Bár sok barátja és kollégája van, akikkel rendszeresen összejár, párkapcsolata régóta nincs. Egyik exe, a tévés újságíró Pierre Lescure – aki egyben sokáig a cannes-i filmfesztivál elnöke is volt – sokat segített neki a betegsége alatt, mert máig jóbarátok. Vele mindennap beszélnek egymással telefonon, de ennél szorosabb kapcsolatra Catherine Deneuve már senkivel nem vágyik.
Volt egy kastélya
35 éven át a tulajdonosa volt egy Loire-völgyi kastélynak, a Château de Primard-nak Guainville-ben, amelyet gyönyörűen felújíttatott, és egy belga tájépítész segítségével csodás parkot hoztak létre köré. 2018-ban aztán eladta, az ingatlan ma luxusszálló, félmillió forintért már kaphatunk is egy szobát két éjszakára.
Kiemelt kép és fotók: Getty Images




