Napi friss

Pásztor Anna összeomlott: „Összeszedtem egy kezdődő gerincsérvet”

Egyedülálló anyaként kellett gondoskodnia a két gyermekéről, levezényelnie egy építkezést és életben tartani a zenekarát.

Pásztor Anna bár bohócnak tartja magát, aki imádja, hogy másokat szórakoztat, és az egész életét egyfajta játéknak fogja fel, a közelmúltban teljesen elvesztette a kontrollt az élete felett.

Pásztor Anna építkezni kezdett

Ehhez több minden vezetett. Kezdve azzal, hogy pár éve eldöntötte, építkezni fog. „Urbánus közegben én nagyon jól elvoltam – kezdte Pásztor Anna Steiner Kristóf Ha már itt vagyunk című YouTube-műsorában. – Ami nálam a zűrzavart okozta, hogy anyaként ezzel az életstílussal konfrontálódtam. Azt mondtam, hogy nekünk kell egy hely, ahonnét kéthetente nem ebrudalnak ki.

Tehát a huszonötödik albérlet után mondtam azt, hogy oké, nem csinálhatom ezt a gyerekeimmel.

(…) Elhatároztam azt, hogy betonból és téglából építek egy olyan bunkert, ami megakadályozza, hogy lengedezzek a szélben. Mert ez oké, amíg nincs gyereked. De valahogy úgy éreztem, nem lehet iskolát váltani kétévente.”

Szponzorok nélkül képtelenség lett volna belevágni az építkezésbe, így több megállapodást is kötött. Ez anyagilag ugyan jó döntés volt, de közben kimondottan rosszul élte meg, hogy két éven át napi szinten kellett hol egy padlóval, hol egy csempével pózolnia. „Nekem van egy bohócénem, ami mindig is a mély művészetet szolgálta – folytatta. – Viszont egy TikTok-tartalomban, amikor két éven keresztül forgatsz az építkezésen – tégla, cserép, padló –, nem kapott elég inputot a lelkem. Adtam, adtam, adtam, és nagyon materializálódott a cselekvési köröm… Ezt nem tudom szebben megfogalmazni, és teljesen felborult az egyensúlyom.

Nyilván közben kétgyermekes anyuka vagyok, takarítás, főzés, mosás, és mellette próbálok életben tartani egy zenekart, ott is gyorsan rendezni az ügyeket.”

„Beteg lett a kislányom”

Nőként mindezt nem volt egyszerű lemenedzselnie, pláne hogy közben ő lett az építkezésvezető is, miután a korábbi felmondott. Úgy érezte magát, mint az a bohóc, aki a tányérokkal a feje tetején zsonglőrködik a cirkuszban… Majd eljött az a pont, hogy nem bírta tovább. „És akkor hirtelen minden összetört. A kislányom beteg lett, negyvenfokos láza volt. Leesett a hó, nem tudtunk járni az úton, nem volt villany. A hótól beázott a ház, állt a vlog, a kötbérek jöttek– sorolta az édesanya. – Minden dőlt össze. És nyilván összeszedtem egy kezdődő gerincsérvet.”

Végül Pásztor Anna karácsony estéjén roppant össze. „Milyen érdekes, hogy egy anya, mondjuk, addig bírja ki, amíg biztonságban nincs a gyerek. Karácsony éjszaka tizenegy óra harminc perc, amikor mindenki, a nagymama, a gyerek, rendben volt. Valahogy még a beázást is megállítottuk egy hólapáttal, nejlonnal. És akkor szépen az M0-son megtalált az, hogy állj!

Tudod, amikor már minden tányér pörgött, csak én nem pörögtem, bennem már megállt a lélek. A természet húzott egy olyan kéziféket, ami tulajdonképpen az izmaimat fékezte be…

Úgyhogy leálltam” – mondta Pásztor Anna.

„Üvöltöztem magammal”

Ekkor vette észre, hogy sikerült megríkatnia a műsorvezetőt, Steiner Kristófot. „Csak nem sírsz?! – kérdezte tőle, majd megpróbálta úgy tovább mesélni a történetét, hogy az kevésbé tűnjön szomorúnak. – Üvöltöztem magammal, hogy ’Művésznő, kérlek, hát itt fogunk megba**ódni karácsonykor az M0-son?! Hát automata a kocsi, csak nyomjad a gázt!’ Nyilván ilyenkor rád jön egy remegés, egy hányinger. (…) Karácsony éjfélkor a villódzó fények alatt guggoltam, tehát ez vicces volt…” – mondta már nevetve.

Kiemelt kép: TV2

Címkék:

A Story legfrissebb számát keresse az újságárusoknál!

Megjelent a Story téli különszáma!

Megjelent a Story horoszkóp különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!