Napi friss

Pásztor Anna beköltözött álmai otthonába – videóval

Az énekesnő elsírta magát, mikor két gyermeke először birtokba vette a szobáját.

Évek kemény munkáját követően Pásztor Annáék végre beköltözhettek az álomotthonukba. Könnyek áztatta pillanatokban volt része az énekesnőnek, amikor gyermekei először pillantották meg szobájukat, vagy amikor először tálalta fel a reggelit az elkészült házuk teraszán. Legújabb videójában az extravagáns énekesnő azt mondta, az építkezés nehézségei után a költözés sem volt annyira egyszerű, mint gondolta. „Ahhoz képest, hogy 34 négyzetméteren laktunk, én nem tudom, honnan került elő ennyi cucc” – mesélte, hozzátéve, hogy a fürdődézsát például szó szerint átgurították egyik ingatlantól a másikig.

Bár még mindig akadnak elvégzendő munkák, Pásztor Anna szerint már jó ideje az utolsó, valójában soha véget nem érő fázisban vannak, így már csak türelemre van szükség ahhoz, hogy az olyan apróságok mint a kerítés, elkészüljenek végre. Ám átköltözniük már sikerült, igaz, az is több részletben valósult meg. Az évek során, míg a kis nyaralóban húzták meg magukat, sok kreativitásra volt szükségük: a gyerekei haját például lavórban mosta, mert kádjuk nem volt. A gyerekei egyébként közel egy éve nem látták a házat, így nagy meglepetés volt számukra minden. „Amikor láttam, hogy fejest ugrottak a kis ágyacskájukba, és mind a kettőjüknek van ágya… hát, na jó, akkor sírtam egy kicsit” – vallotta be Pásztor Anna.

Kiemelt kép: Olajos Piroska/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story őszi különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!