Napi friss

A híres plasztikai sebész kikosarazta Esztergályos Cecíliát

Mondván, túl öreg ahhoz, hogy megműtse a tokáját.

Esztergályos Cecília alig két perce vendégeskedett a Mokkában, amikor hosszas felsorolásba kezdett, hány különféle orvosnak, professzornak köszönheti, hogy még él, és hogy máig színpadra tud állni.

„A te férjedet is imádom!”

A színésznő egy cetliről olvasta fel a neveket, nehogy véletlenül kihagyjon valakit, majd hirtelen felnézett, és közölte a vele szemben ülő műsorvezetővel, dr. Krasznai Dórávaldr. Krasznai Zsolt plasztika sebész feleségével –, hogy’A te férjedet is imádom!’. Végül Istenes Laci kérdezett rá, hogy ő mit csinált.

Dr. Krasznai Zsolt plasztika sebész nemet mondott a színésznőnek

„Engem nagyon zavar a tokám”

„Nem csinált semmit! – válaszolta a színésznő. – Azt mondta, nem csinálom meg magát. Kérdeztem, miért, majd azt mondta, ’mert öreg’. Erre én, hogy esetleg ezért jöttem… Engem nagyon zavar a tokám, – de ugrás, kilencvenéves koromban mehetek hozzá operációra, ezt mondta. Ez egy dologtól függ; hogy élek-e addig… Reméljük, hogy élek!” Cecíliai történetét Dóra mindössze egy mosollyal reagálta le, különben a majd’ kilenc perces beszélgetés alatt a hangját sem lehetett hallani. Illetve csak a legvégén, amikor már köszöntek el a vendégüktől. Cecília fel akart állni, mire Krasznai felesége felpattant, hogy ’Segítünk!’, de a színésznő kijelentette, nincs rá szüksége.

Tavaly sokan aggódtak a színésznőért, az a hír járta, hogy szívinfarktust kapott. Ezt ő maga cáfolta a story.hu-nak. „Mindenki aggódik értem. De ez nem igaz, nem volt infarktusom, dolgozom, játszom” – mondta Esztergályos Cecília, aki felháborodását és értetlenségét fejezve ki, hogy miért kell ilyeneket híresztelni róla.

Kiemelt kép és fotó: Schumy Csaba, Olajos Piroska

A Story legfrissebb számát keresse az újságárusoknál!

Megjelent a Story téli különszáma!

Megjelent a Story horoszkóp különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!