A kerek évfordulón, 80. születésnapja alkalmából otthonában, a stúdiójában látogattuk meg Malek Miklóst, ahol még ma is mindennap komponál. Lányával, Malek Andreával együtt nemcsak a zenéről és a kapcsolatukról meséltek, de szóba került Hofi Géza, az, hogy miért nem kellett felmosni a zongora alatt, és Ádám, aki tavasszal érkezett a családba.
Isten éltessel! Hogy telt a kerek évforduló?
Malek Miklós: Köszönöm, még most is válaszolgatok a jókívánságokra. A családtól orosz krémtortát, a kedvencemet kaptam, és elmentünk egy jó kis étterembe.
Andrea, ön készítette?
Malek Andrea: Nem, bár jól főzök, azért én ennyire nem vagyok ügyes.
Miklós: Nem akarom népszerűsíteni a sarki cukrászdát, ahol már kisebb vagyont hagytunk…
Milyen ajándékot kapott a családtól?
Miklós: Mindenki meghívott mindenhová. Még mára is van egy meghívásom, Bécsbe szól a középső unokámtól, Petitől. A legdrágább dolgok egyike az idő manapság, miután nagy a család, és sok gyerek van. Egy boldog, szanaszét élő nagy család vagyunk.
De kapott egy különleges ajándékot is.
Miklós: Valóban, szinte napra pontosan a születésnapomkor jött világra a dédunokám, Ádám, Andi nagyfiának gyermeke. Még csak egyszer láttam. Ők Ausztriában élnek, a köztünk lévő 300 kilométer nem engedi, hogy sűrűn találkozzunk, de fotók tömkelege van róla a telefonomon.
Andrea: Én már voltam kint egy párszor, és menni is fogok, amikor szükség van rám, de hát az majd később lesz, amikor bébiszitterkedem.
Miklós, ön mikor találkozott a zenével?
Miklós: Nagyon korán. A szüleim folyton házimuzsikáltak. Egyikük sem volt képzett zenész, de apám több hangszeren megtanult játszani. Hétvégén összejöttek, és énekelték az akkor divatos operettdalokat, magyar nótákat. A mamának csengő hangja volt. Amúgy gyerekkoromban a nővérem hegedült, én harmonikáztam.
Mégis trombita szakra vették fel a Zeneakadémiára.
Miklós: Az tiszta véletlen, mert az unokatestvéreim, akikkel egy házban laktunk, mindegyike valamiért elkezdett trombitálni. Nekem már hozzájuk képest volt zenei képzettségem, kézbe vettem a hangszert, megkerestem rajta a hangokat, és hát ki nem akar belefújni egy ilyen csőbe?
Hány hangszeren játszik?
Miklós: Öt-haton biztos. Zongora, abból négy is van itthon, trombita, gitár… Most furulyázni tanulok.
Rengeteg zenemű, sláger kapcsolódik a nevéhez, és Hofi Géza előadásai, akivel sokszor dolgoztak együtt. Elég csak az Élelem bérét vagy a Hofélia-esteket említeni. Hogy ismerkedtek meg?
Miklós: Úgy alakult, hogy akkor, régen egész nyáron szabadtéri színpadokon zenéltünk a Balatonnál. Megismerkedtem egy akkor még ismeretlen emberrel. Amikor bement a színpadra, senki nem tapsolt, viszont amikor kiment, nem engedték el. Ez volt Hofi Géza.
Andrea, ön végigkövethette a híres slágerek születését?
Andrea: Bizony, itt, ebben a házban hallgattam, hogyan készül például a Gondolj apádra című dal.
Miklós: A zongora alatt sose kellett felmosni, mert az volt a kedvenc helye. Ha jött valaki, ő oda beguggolt, és hallgatta. Megtanulta az egész repertoárt. Géza a család barátja volt. Előfordult, hogy csak megjelent, és mivel a feleségem (Toldy Mária énekesnő – a szerk.) egy nagyon aranyos, kedves, mosolygós hölgy, elmondott neki egy poént. És amikor Mari szétkacagta magát, csak annyit mondott, jól van, csak erre jártam, és már ment is. Kipróbálta rajtunk a poént.
Jóbarátok voltunk, de nem volt olyan, hogy fölkelek, reggel fölhívom, „szevasz, Gézukám, hogy vagy?” Ez a fajta locsogás nem volt. A fontos dolgokat megbeszéltünk. Ő olyan volt, aki magát is kívülről nézte, és röhögött a saját kínján is.
Andrea, ha azt mondom, Malek Miklós, mi jut eszébe? Az apa, a zeneszerző, a művész, a cinkostárs, a tanár?
Andrea: Hát a cinkostárs mindenképpen. Sokat dolgozott, sokat volt távol, míg az anyukám itthon tanított. Fenyegetett is minket az öcsémmel, hogy „vigyázz, megmondom apádnak, jön apád…” Egy kicsit mumusszerepe volt. De utólag elmesélte, mert ezt én mind nem tudtam, hogy ő ment a szülői értekezletre, és csomó mindent csinált a háttérben, amit én nem láttam. Akkor nem mondta el, hanem csak csinálta, ő ilyen szerény ember.
Mire a legbüszkébb, ha a szüleire gondol?
Andrea: Arra, hogy ők így, egymást becsülve végigvittek egy nem egyszerű életet és sok nem egyszerű helyzetet. Hogy minket is a testvéremmel óvatosan, nagy szeretettel és sokszor nagy önuralommal terelgettek.
Miklós, a komponáláson kívül mivel telnek a napjai?
Miklós: Három német juhász leélte nálunk az életét egymás után nagy szeretetben, utánuk a kert mellett döntöttünk, most sokszor ott vagyok. Egy leandererdő van nálunk. Nagyon nagyszerű kertész sikerült találnunk Malek Andrea személyében. Az egész világunk valahogy összeköttetésben van a színnel, a színességgel, a sokféleséggel.
Járok a piacra bevásárolni, nagyon jó kapcsolatban vagyok ott az eladókkal. Főzni nem tudok, de odáig eljutottam, hogy a mosogatógépbe beteszem a cuccokat. Olyan szempontból átalakult az életem, hogy nincsen kora reggeli stúdiózás, nem megyek már kilenc órára sehova. Szépen békében, egészségesen élünk a feleségemmel.
Andrea, ön itt él a közelben?
Andrea: Igen, és sokat vagyunk együtt, hála istennek. Amíg kint éltem Ausztriában, az egy nagy hendikep volt. Nagyon rossz érzés volt bennem, hogy nem tudok a szüleimnek segíteni. Ma a lányommal, Lénával élek együtt, ő most volt nyolcadikos. Remekül hegedül, zenekarban és szólóban is jól érzi magát, és az István Király Zeneművészeti Szakgimnáziumban tanul tovább. A nagyobbik fiam, Gábor egy osztrák műszaki főiskolán tanít és kutat a doktorira, áramlástan a területe. A kisebbik fiam, Peti most végzett Bécsben az egyetemen. És ősszel lesz az esküvője.
Elképzelhető, hogy őnöket és Lénát egyszer majd együtt látjuk színpadon?
Andrea: Még az is lehet, de egyelőre csak a papával koncerteznék, lehet minket hívni. Nemrég megjelent a Malek Miklós Dalok Andreával című lemezünk, augusztus 2-án az Opus Jazz Clubban koncertezek majd a Malek Andrea Soulistic zenekarral Budapesten, és a Rumbach utcai zsinagógában 2025. szeptember 9-én is fellépünk a Zsidó Kulturális Fesztivál keretében. Barbra Streisand és Michel Legrand slágerjeit éneklem majd.
Miklós: Nagyon szerencsés vagyok, hogy a családomon belül mindenkivel játszhattam. A feleségemmel, aztán a gyerekeimmel egyenként, együtt, unokáimmal egyenként, együtt és hát ott van a soron Ádám.
Kiemelt kép: Trenka Attila/fotocentral.hu
