Úgy tűnik, nyáron még a mindig komoly híradós, Szellő István is ellazul. Az utóbbi időben egyre többet posztol a gyermekeiről. Legutóbb a két nagyfiával, Andrással és Ádámmal közös fotót osztott meg a hivatalos Facebook-oldalán, míg a napokban a két „kicsivel”, az ikergyermekeivel, Mannával és Alennel látható a tengerparton naplemente idején.
Ikreiről mesélt Szellő István
Az RTL Híradó nézőinek tehát azért kell nélkülözniük a tévést, mert épp jól megérdemelt pihenését tölti az ikrekkel. Szellő István idén év elején mesélt Mannáról és Alenről.
„Éppen egy olyan váltó időszakban vagyunk, amikor már nem az a legfontosabb feladatom hétköznaponként, hogy suli után segítsek nekik valahova eljutni, mert ebben is egyre önállóbbak, ráadásul hétvégén egyre több a saját programjuk. Így velük is a spontán ötletekből kell kihoznunk a legtöbbet. De talán éppen a munkám miatt laza apukának számítok, és ami fontos, mindannyian elég spontának vagyunk ahhoz, hogy a legtöbbet hozzuk ki az együtt töltött időből. (…) A hétvégém a gyerekeké, és hétköznap is napi szinten beszélünk.
Naprakészek vagyunk egymásból, és büszke is vagyok rá, hogy ennyire őszinte, nyitott, józanul gondolkodású gyermekeim vannak, akiknek nincsenek előttem titkaik, de nekem sem előttük.
Alennek már most remek üzleti érzéke van, Manna az állatokért rajong, sokszor figyelmeztet is, hogy jó lenne egy kutya, el tudom képzelni, hogy állatorvos lesz belőle. Most kell őket buzdítani, ösztökélni, hiszen pont abban a korban vannak, amikor meg kell tanulniuk önállóan tanulni.”
Kiemelt kép: RTL




