A 42 éves színésznő a közösségi oldalán szólalt fel a lánglovagok mellett, miután megtudta, hogy mennyi pénzt keresnek a tűzoltók. A Barátok közt egykori Tildája, Erdélyi Tímea elhatározta: ismertségét kihasználva siet a hétköznapi hősök segítségére.
„Ma egy kerti partiból sofőrszolgálattal tértem haza. Beszélgetésbe kezdtem a nyílt tekintetű, tiszta szívű sofőrrel, akiről kiderült, hogy tűzoltó. Akiről kiderült, hogy a havi jövedelme nettó háromszázezer forint.
Mondtam, ez lehetetlen, hiszen te az életed kockáztatása árán mentesz életeket.
Mire mondta, így van, ezért csinálja még mindig, mert felfoghatatlan érzés, amikor valakin segíteni tud – kezdte az Instagram-bejegyzésében Erdélyi Tímea, majd így folytatta. – De! Emellett sofőrszolgálati munkát vállal, és még egy másik munkát is, hogy eltartsa a családját. Némaságba burkolóztam… Kérdem én: hogyan lehetséges ez?
Miért dolgoznak éhbérért azok, akik arra tették fel az életüket, hogy bajba jutott embertársaikon segítsenek, akár az életük árán?”
– fakadt ki Szent Vajk volt felesége.
Majd követőitől kért segítséget. „A társa egy volt katona hölgy, aki mellett felrobbant egy szolgálatot teljesítő katonatiszt. Egy ponton túl úgy határozott, elég, inkább civil munkát vállal. Kommentben itt hagyom a névjegyüket, segítsük őket azzal, hogy ha sofőrt hívunk, őket keressük. Tegyük meg, ami megtehető” – zárta gondolatait a színésznő, a bejegyzése alatt kommentben pedig új barátai nevét, elérhetőségét is megosztotta.
Kiemelt képek: Getty Images; Schumy Csaba/fotocentral.hu




