Ez a bizonyos hölgy, Renae Plant az ausztráliai Dél-Queenslandben nőtt fel, és 12 éves volt, amikor 1983-ban először találkozott Dianával. A hercegné és férje, Károly abban az évben hathetes királyi körutazást tettek Új-Zélandon és Ausztráliában, a kislány lakhelyén ekkor kerestek fel egy gyömbérfeldolgozó üzemet. A királyi párnak valószínűleg nem ez volt a legemlékezetesebb programja, sőt! Ám Renae életét örökre megváltoztatta, hogy kezet foghatott a hercegnével.
Azóta ugyanis rajong Dianáért, és az évek folyamán 2700 hozzá köthető személyes és történelmi jelenőségű tárgyat sikerült megvásárolnia. Június 26-án a kaliforniai, Beverly Hills-i Peninsulában tartották meg A Diana hercegné stílusa és királyi gyűjteménye című aukciót, ahol több mint 200, egykor Dianához tartozó ruhát, kiegészítőt és személyes tárgyat árvereztek el. Reane a hercegné 35 ruhájához jutott hozzá, ezekért összesen 1,9 millió dollárt, majd’ 650 millió forintot fizetett ki.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Az egyik legdrágább tétel egy fehér estélyi volt, amelyet a hercegné 1986-ban viselt. A ruha kikiáltási ára 50 ezer dollárról indult, amit végül Renae 455 ezer dollárért vihette haza. Egy másik, kék alapon színes virágmintás ruhát, amelyet Diana 1988-ban Ausztráliában viselt (a kiemelt képen ebben látható), 400 ezer dollárért ütötték le. Azt a kalapot pedig, amelyben Diana a nászútjára indult az esküvője után, 26 ezer dollárért kapta meg.

A hölgy egyébként azt mondta, hogy az aukció miatt negyedik alkalommal vett fel jelzáloghitelt a házukra. Azt is hozzátette, hogy sok alapítvány és szervezet támogatja pénzzel, mivel egyetértenek a céljával: szeretné létrehozni a legnagyobb olyan gyűjteményt, amelyben a néhai hercegné tárgyai tekinthetők meg.
Tulajdonképpen ez már létre is jött, a Diana hercegné múzeumot a Renae és férje, Livinio Stuyck Sanchez által 2019-ben alapított The Princess & The Platypus Foundation nevű alapítvány hozta létre, ezt bővítik folyamatosan. A múzeum egyelőre csak virtuálisan működik ezen az oldalon. 3D-s interaktív környezetben mutatja be Diana életét a kisgyermek kortól a tinédzseréveken át a tragikus haláláig, felelevenítve hihetetlen életét és örökségét. A házaspár, illetve az alapítvány célja az, hogy világ körüli turnéra is elvigyék majd a páratlan kiállítást.
Kiemelt kép: Getty Images




