Napi friss

Schmuck Andor temetésére a barátai gyűjtenek pénzt

A nemrég elhunyt expolitikusnak nem voltak megtakarításai.

Július 14-én érkezett a lesújtó hír, miszerint Schmuck Andor elhunyt. Az expolitikus már A Nagy Duettben bejelentette, hogy életmentő műtétre lesz szüksége, de pontos részleteket nem árult el a betegségéről, annak természetéről. Az viszont biztos, hogy nem először nézett szembe a súlyos kórral.

Távozása nemcsak közeli hozzátartozóit és barátait, hanem az egész országot megrendítette, halálának körülményeit azóta is vizsgálja a rendőrség, a rajongókban pedig felmerülnek kérdések. Többek között az, hogy ki temeti majd el Andort.

Mesés vagyonáról legendák szóltak, de nekünk már hónapokkal ezelőtt elárulta, hogy mindez csak illúzió. Minden forintját jótékonyságra, rászorulók megsegítésére fordította. Ahogy ő fogalmazott:

„Mindenem eladtam, nincs semmim.”

„Mindenem eladtam, nincs semmim” – Exkluzív interjú Schmuck Andorral

A Borsnak Fodor Zsóka is megszólalt az ügyben, és elárulta, barátai gyűjtenek pénzt Andor temetésére.

„Öten-hatan már jelentkeztek, hogy beszállnak a temetés költségeibe. Többek között természetesen a Tisztelet Társasága és Andor bátyja. Én úgy éreztem, nem nyugszom, magamra akartam vállalni a teljes költséget, de így, az összefogás tudatában csatlakoztam a többi segítő szándékú baráthoz. Augusztus közepén lesz a temetés, de még várni kell a boncolás eredményére.”

Mintha a fiam lett volna”

Fodor Zsókát a napokban telefonon érte utol a story.hu. „Nem értettem, miért van olyan sok nem fogadott hívásom, amikor aztán az egyik hívást felvettem, és közölték velem a borzalmas hírt. Ott álltam a bőröndömre várva – idézte fel Fodor Zsóka. – Tömeg vett körül, ezért vissza kellett fojtani a könnyeim.

Nagyon fáj, mert nagyon szerettem. Mintha a fiam lett volna, úgy beszélhetek róla, mert nagyon jó ember volt”

– csuklott el a színésznő hangja. Fodor Zsóka és Schmuck Andor hosszú éveken át voltak olyan szoros kapcsolatban. Olyanok voltak, mint anya és fia.

Ám a hírekkel ellentétben nem valamiféle viszály vezetett ahhoz, hogy az utóbbi években nem beszéltek egymással. „Nem volt semmi okunk összeveszni. 15 csodás évet köszönhetek neki. Elvitt Amerikába, Mallorcára, Zanzibárra, a világ több pontjára. Olyanok voltunk, mintha a fiam lett volna” – folytatta Zsóka.

„Egyikünk sem gondolta sosem, hogy én leszek, aki később hal meg. Egy dolgot örököltem tőle – hál’ istennek, mindenét elosztogatta –, ki fogok menni továbbra is a sírjához minden hónap 28-án. Ahogyan ő minden hónap 28-án kiment barátja és egyben leendő sírjához…

Nagyon fáj, hogy nem ölelhettem meg utoljára.”

Kiemelt kép: Réti Borbála/fotocentral.hu

A Story legfrissebb számát keresse az újságárusoknál!

Megjelent a Story téli különszáma!

Megjelent a Story horoszkóp különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!