Címlapsztori

Bíró Ica kártérítést kaphat a devizakálváriája után: „Lesz helye a pénznek”

Majdnem ráment Bíró Ica élete és egészsége, hogy házából, majd lakásából is kilakoltatták, miután nem tudta fizetni a megnövekedett törlesztőt. Most azonban pozitív fordulat történt az ügyében.

Nemrégiben döntő fontosságú határozatot hozott a Kúria a devizahiteles szerződések ügyében. E szerint az adósnak visszajár minden pénz, amit a folyósított kölcsön összegén túl fizetett a banknak. Ez a határozat az Európai Unió Bíróságának április végi ítéletének nyomán született, ami kimondta a devizahiteles szerződések részleges érvénytelenségét – erről a 24.hu írt bővebben.

„Győzni fog az igazság

Bíró Ica is az ügy érintettjei között van. Természetesen megkönnyebbült a fejlemények hallatán. „De még nem merek fellélegezni, csak akkor nyugszom meg igazán, ha visszakapom azt, amit igazságtalanul elvettek tőlem. Az esetemben több joghatást sértő intézkedés is történt, ezért biztos vagyok benne, győzni fog az igazság, efelől szemernyi kétségem sincsen” – mondta határozottan a story.hu-nak Bíró Ica.

Mint ismeretes, a Metal Lady értékes ingatlanjait elárverezték, majd kilakoltatták az otthonaiból is. „Miután egy tollvonással felemelték a 300 000 forint körüli törlesztőrészletemet milliós tételre” – jegyezte meg keserűen, és hozzátette: történjék bármi, nem hagyja annyiban a dolgot.

„Évek óta nem tudok nyugodtan aludni”

Bár hatalmas elégtétel lenne, ha kárterítést kapna, azt mondja, már semmi sem lesz ugyanolyan, mint a tortúra előtt. „Édesanyámat tavaly elvesztettem, aki részben abba a meghurcoltatásba betegedett bele, amit velem csináltak. Az én egészségem és lelki békém is megsínylette az eljárásokat. Évek óta nem tudok nyugodtan aludni. Ezt a traumát nem lehet egy csapásra elfelejteni.”

Ennek ellenére bizakodik, és sorstársait is hasonlóra buzdítja. „Eltántoríthatatlanul higgyenek benne, hogy egy napon győzni fog az igazság, és mindenki visszakapja, ami jár neki. Tartsanak ki – üzente. – Én mindvégig hittem benne. Nekem A megújulás titkai című könyvem segített, ami életmentőnek bizonyult. Hála ennek, úgy gondoltam erre az egész kálváriára, mint egy próbatételre, amit ki kell bírnom, amíg fény derül az igazságra.”

„Lesz helye a pénznek”

Megérte kitartani, hiszen úgy tűnik, hamarosan minden jóra fordul. Egy nagyobb összeg járna vissza, amennyiben kártérítést ítélnek meg neki. „Lesz helye a pénznek. Egyrészt a gyerekem útját egyengetném belőle. Emellett talán újra nyitnám a Megújulás klubot, ami annak idején kifejezetten jól ment. De az is biztos, hogy egy wellnesshétvégére magam is elmennék. Szeretnék egy kis ideig pihenni és regenerálódni. Addig is mint Metal Lady a zene energiájával töltekezem, és a Stress zenekarral járok fellépni” – mondta Bíró Ica.

Kiemelt kép: Trenka Attila/fotocentral.hu

Címkék:

A Story legfrissebb számát keresse az újságárusoknál!

Megjelent a Story téli különszáma!

Megjelent a Story horoszkóp különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!