Isten éltesse sokáig, nemrégiben ünnepelte az ötvenedik születésnapját. Alig ismertem meg, olyan sovány lett.
Bujtor Balázs: Köszönöm a köszöntést. Két év alatt 42 kilót fogytam, részben elegem lett abból, hogy két tükör kellett ahhoz, hogy meglássam bennük magam. Másrészt azt hittem, vasból vagyok, de nem. Kaptam egy figyelmeztetést, kicsit megugrott a cukrom.
Kövéren, soványan, mindenhogyan nagyon hasonlít az édesapjára.
B. B.: Szokták mondani. Szerettem volna én is színész lenni, de 13 évesen bekerültem a Zeneakadémia különleges tehetségek osztályába, így ott és akkor eldőlt a sorsom. Ám ez csak az egyik oka, hogy nem lettem színész. A másik, hogy nem akartam a Kisbujtor lenni, ahogy ez a színészgenerációknál szokott lenni. Apámnak sem volt egyszerű a testvére, Latinovits Zoltán után és mellett. Mindig azt mondta, „ha már nem tudok olyan lenni, mint ő, legalább méltatlan ne legyek hozzá.” Én is így gondolom magamra nézve.
Ha már Latinovitsot említette, azt mondták rá, az idegrendszere nem volt rendben. Ez igaz?
B. B.: Egyéves voltam, amikor meghalt. Nem is ismertem őt, csak ő ismert engem. Nem tudom, mi az, hogy idegrendszer. Azt tudom, nehéz ember volt, csak azt is figyelembe kell venni, mi volt a serpenyő másik oldalán. Egy óriási tehetség. Egy kritikus írta róla, Latinovitsnak az összes harcában 95 százalékban igaza volt, csak száz százalékban rosszul kommunikált.
Bujtor István szerintem kora egyik legtöbbet foglalkoztatott és legtehetségesebb színésze volt…
B. B.: Ötvenkilenc filmben játszott, ennek ellenére 2005–2006 körül gyakran mondogatta: „Soha nem éltem ilyen jól, de soha nem éreztem magam ilyen rosszul.” Mire gondolt? Például arra, ahogy az emberek az étteremben vagy a villamoson nem beszélgetnek egymással, hanem nyomogatják a telefonjukat, kígyós játékokat játszanak rajta, SMS-eket küldenek egymásnak. Ez számára elfogadhatatlan volt. Mit szólna ahhoz, ami most van? Ez egyre rosszabb.
Az édesapja bohém ember volt?
B. B.: Nyilván bohém volt. Elmesélek egy történetet. A hetvenes évek elején premiere volt a Pécsi Nemzeti Színházban. Előadás után az egyik kollégájával átmentek ünnepelni a Nádor Szálló bárjába. Rendelt két pohár pezsgőt, mire a főpincér azt mondta, „művész úr, pohárral nem tudok hozni, csak üveggel.” Apám úgy felhergelte magát, hogy beült a kocsiba, és Pozsonyig meg sem állt. Ment vele a kollégája is. Hajnal négyre értek oda, tudott egy szórakozóhelyet, ami éjjel-nappal nyitva van, bementek, rendelt két pohár pezsgőt, majd visszajöttek Pécsre. Nem azért tette ezt, mert bohém volt. Sokkal inkább azért, mert nem akart pazarolni. Minek egy üveg, ha csak két pohár kell.
Még kicsi volt, amikor a szülei elváltak. Hogyan emlékszik vissza erre az időszakra, nehéz volt?
B. B.: Kilencéves voltam. Utólag azt gondolom, a válásuk szinte törvényszerű volt. Az édesanyám, Perényi Eszter hegedűművész itthon és külföldön folyamatosan koncertezett. Apám egyik filmet forgatta a másik után, közben a Vígszínházban játszott, mellette ott volt rádió, a tévé, a szinkron és a vitorlázás. Válogatott sportoló volt. Mind a ketten elfoglalt emberek voltak, és bár én mindent megtettek értünk, gyerekekért, a válásuk törvényszerű volt.
Ön és a felesége is elfoglalt művészek, együtt játszanak az ARSO-ban, a székesfehérvári zenekarban, mellette duóban, kvartettben is együtt vannak.
B. B.: Harminc éve vagyunk együtt, a lányaink is együtt már 45 évesek. A feleségem szuper nő, vele könnyű volt, és a mai napig könnyű. Csak merem remélni, velem sem nehéz.
Az édesapja 2009 júliusában lett rosszul, kórházba került, szeptemberben 67 évesen ment el. Az egész országot megrázta a halálhíre.
B. B.: Apám halála után öt évig nem tudtam a filmjeit megnézni, nem tudtam róla beszélni. Aztán először megnéztem a Harlekin és szerelmese című filmet, amiben fiatalon játszott, nagyon tetszett benne. Utána megnéztem a Pogány Madonnát, majd egymást követték a filmjei. Valaki azt mondta apám halálakor, az idő sok mindent begyógyít.
Őriz valami emléket az édesapjától?
B. B.: A Sándor Mátyásban viselt kalapját, és bár nem hordok órát, az óráját. És mindent megteszek azért, hogy megőrizzem az emberekben, akik szerették, tisztelték az emlékét. A tihanyi apátságban forgatta a Pogány Madonna filmet, így ott augusztusban sokadszorra vezetünk ott egy úgynevezett Pogány Madonna-túrát. Az érdeklődőket végigkísérjük a forgatási helyszínen, rengeteg történetet, sztorit mesélünk a filmmel és apámmal kapcsolatban. A Legendák önálló estemben pedig természetesen ő az első számú legenda.
Kiemelt képek és fotók: Archív; Inkey Alice, Mohos Angéla, Nagy Zoltán/fotocentral.hu
