Több mint egy évtizede, még 2013-ban a terhessége miatt szállt ki a népszerű török sorozatból Meryem Uzerli, és tért vissza Berlinbe, ahol előtte is élt. Hiszen bár az édesapja török, anyai ágon Meryem német származású: Kasselben nőtt fel a testvéreivel együtt. Akcentussal is beszéli az „apanyelvét”, ahogyan ő hívja, csupán a forgatások kedvéért tanulta meg, no meg a szereleméért, egy török üzletember lett ugyanis a párja. Ám a várandósságával új fejezet kezdődött az életében… Nagy port vert fel, amikor kiderült, hogy Can Ateş nemcsak megcsalta, de abortuszra is akarta kényszeríteni.
Érkezett egy kis testvér is
A színésznő számára azonban egy percig sem volt kétséges, hogy akkor is megszüli a kislányát, ha egyedül neveli fel. De ezt már igazi otthonában, Németországban tette meg. Meryem Uzerli elsőszülött csemetéje, Lara ma már elmúlt 11 éves, és a színésznő most is egyedülálló anyaként neveli, pedig időközben érkezett egy testvére is.
Mindent feladott, hogy életet adhasson nagylányának, Larának
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A kisebbik gyereke szintén lány, Lily Koinak hívják és januárban volt négyéves. Az ő apjáról azonban semmit nem tudni azonkívül, hogy egy amerikai férfiról van szó, a színésznő ugyanis máig nem fedte fel a személyazonosságát. Arról viszont teljesen őszintén beszélt, hogy miért szingli még negyven fölött is. „Az eddigi életemben nem találkoztam olyan férfival, akivel minden téren tökéletesen passzoltunk volna. Hiszem és tudom, hogy valahol a világban van ilyen ember, de talán még nem is állok készen erre a találkozásra, egyelőre a vágyakozás szakaszában vagyok” – árulta el.
A távolság közbeszólt
Hozzátette: csupán egyetlen egyszer érezte azt, hogy valaki az igazi lenne a számára, de az illető tőle távol élt, és nem tudták megoldani, hogy hosszú távon együtt éljenek. „Ez egy nagyon szomorú love story, amiről nem is szívesen beszélek. Tudom, hogy ez a férfi ugyanúgy szeretett engem, mint én őt, de ő racionálisabban állt hozzá a történetünkhöz, és úgy gondolta, a szerelmünket idővel mindenképpen megölné egy távkapcsolat.
Az én szememben a szerelem elsősorban két lélek dolga, és ha tényleg egymásnak vannak teremtve, akkor még a fizikai távolság sem számít.
De hát ezt nem láttuk egyformán” – mesélte.
Nem bánja, hogy szingliként, egyedül kell nevelnie a gyerekeit
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Az interjú egy későbbi pontján elárulta, hogy van valaki, aki New Yorkban él, és hiányzik neki. Ebből talán okkal lehet arra következtetni, hogy a titokzatos nagy szerelem és a kisebbik lányának az apja egy és ugyanaz a személy… Mindenesetre egy-két románca rajta kívül is akadt az évek során, de sem az üzletember Alp Özcannal, sem jóképű kollégájával, Çağlar Ertuğrullal nem tartott sokáig a viszonya.
Cardi B is nagy rajongója
Amikor rákérdeztek Meryemnél, miben változtatta meg őt a hírnév, azt felelte, tulajdonképpen semmiben, ma is ugyanaz az ember, mint volt. Talán egyetlen dologhoz áll másképp hozzá: gyanakvóbb lett a férfiakkal szemben.
„Ha valaki udvarolni kezd, mindig felmerül bennem a kérdés: vajon tényleg én érdeklem, vagy a híres színésznő és az a kép, ami a fejében él rólam?
De idővel ebben is magabiztosabb lettem, és ma már hamar megérzem, ha valakit csak a sztárimidzsem izgat, az ösztönöm megsúgja, és tapasztalatom is van már abban, hogyan kell ezt kezelni” – mesélte.
Bár az anyaság miatt az utóbbi években kicsit kevesebbet volt a reflektorfényben, Meryemnek a mai napig szép számmal akadnak rajongói. Köztük olyan világhírességek, mint a rapper Cardi B, aki óriási Szulejmán-rajongó volt. Nemrég posztolt is egy fotót a színésznőről az Instagramján – ő pedig válaszolt neki.
Kiemelt képek: Getty Images, RTL




