Külföldi sztár

Meryem Uzerli, azaz Hürrem szultána – A Szulejmán után már nem szerették

A fiatal színésznő élete olyan fordulatos, mint egy szappanopera.

Nem tudta feldolgozni a hirtelen jött népszerűséget, és azt a sok mindent, ami a széria 2011-es törökországi premierjét követően történt vele. Utólag elmondhatjuk, egészen egyszerűen nem volt felkészülve a sikerre. Az akkor 27 éves színésznő kis túlzással a véletlennek köszönhette, hogy megkapta Hürrem szerepét. A német anyától és török apától származó Meryem szinte az egész addigi életét Németországban töltötte, az édesapja hazájában csak látogatóban fordult meg korábban, gyakorlatilag alig beszélt törökül. Ám Szulejmán szultán nagy szerelme is külföldi volt (lengyel vagy ukrán), aki a Topkapi-palotába kerülésekor nem beszélte a nyelvet. Meryem pedig külsőleg is megfelelt annak, amit Hürremről elképzeltek a sorozat alkotói, így egy rövid casting után megkapta a szerepet.

Egyszerűen elszökött

Isztambulban aztán egy teljesen más világba csöppent, különösen azt követően, hogy 2011-ben a tévében vetíteni kezdték a Szulejmánt (Muhteşem Yüzyıl játszotta). Meryem lényegében azonnal a legnagyobb török sztárok sorába emelkedett. Ő pedig – mint utóbb elmondta – nem tudta, hogyan kezelje ezt a helyzetet. Mindenki őt akarta látni, vele akart találkozni. Egy idő után már ki sem mert lépni az utcára. És ezen csak időlegesen segített az, hogy a szerelem is rátalált a nála 13 évvel idősebb üzletember, Can Ateş személyében. Sőt a férfi inkább csak növelte a káoszt a szép színésznő életében. Főleg az állandó féltékenykedése okozott problémát Meryemnek, akivel sokszor lekezelő és becsmérlő módon bánt. A színésznő 2013 tavaszán vesztette el a kontrollt. Ekkor egészen egyszerűen felült egy repülőgépre, és hazautazott Berlinbe. A gond csak az volt, hogy éppen a Szulejmán harmadik évadának utolsó részeit rögzítették volna, és Hürremet egyszerűen nem lehetett kihagyni a jelenetekből. Óriási botrány kerekedett a „szökésből”, főleg, amikor világossá vált a gyártó cég vezetői számára, hogy a színésznő nem fog visszatérni. Meryem ugyanis egy Berlin közeli magánklinikára ment, hogy kikezeljék a burnout (kiégési) szindrómájából.

Váratlan távozása után egy másik színésznő, Vahide Perçin játszotta el a szerepét (Fotó: Archív)

Megpróbált visszatérni, de…

Az említett klinikán kiderült, hogy a színésznő terhes, Can Ateş gyermekét hordja a szíve alatt. A kis Lara 2014-ben született meg, az apjával egyáltalán nem tartja a kapcsolatot. Meryem, miután jobban lett, és elrendezte az életét, pontosabban kettőjük életét Németországban, megpróbálta normalizálni a kapcsolatát a Szulejmánt gyártó céggel, és persze a török közönséggel is, amely korábban imádta őt. A sorozatot addigra természetesen már befejezték nélküle. (A harmadik évad végén és a teljes negyedikben egy másik színésznő, Vahide Perçin játszotta el Hürrem szultánát.)
Meryem ezt követően még feltűnt pár filmben, de csakhamar világossá vált számára és a szakma számára is, hogy a török közönség nem kér belőle. A média is inkább a szerelmi életével foglalkozott, mint a munkájával.

Ma már vigyáz a privát szférájára

A Törökországba való rövid visszatérését követően többekkel is hírbe hozták. Az egyik kapcsolatát pedig egy idő után hivatalosan is felvállalta. Egy 2016-os mozifilm, az Annemin Yarasi forgatásán szeretett bele a kollégájába, Ozan Güvenbe, akivel amúgy annak idején a Szulejmánban is együtt dolgozott. A férfi abban a történetben Rüsztem pasát keltette életre. A szerelmük azonban nem tartott túl sokáig. Meryem a szakításukért részben a médiát okolta. Mivel a Can Ateşsel való kapcsolatánál is rendkívül terhesnek érezte a média folyamatos jelenlétét, Meryem innentől kezdve tudatosan elzárta a magánéletét a nagyközönség elől. A színésznő egy ideje ismét Németországban él. 2021-ben született még egy kislánya, Lily, akinek az apukája ismeretlen. Meryem csak annyit árult el róla, hogy egy amerikai üzletember, aki gyakran van velük Berlinben, de a munkája az Egyesült Államokhoz köti. A férfi után nyomozó török újságírók is kudarcot vallottak. Ugyanakkor azt is hozzá kell tennünk, Törökországban már nem Meryem érdekli a legjobban az újságolvasókat, Berlinben pedig – ha kimegy az utcára – senki nem ismeri fel. Németországban ugyanis nem vetítették a Szulejmánt.

Meryem a két kislányával, Larával és Lilyvel (Fotó: Archív)

Mindent el lehet adni a nevével

És nem csak amiatt, mert a második gyermeke apja állítólag kifejezetten tehetős. A Szulejmánnak köszönhetően Meryem ismertsége az arab világban bőven elég ahhoz, hogy elég jövedelmező reklámszerződéseket kössenek vele.

Kiemelt képek: Profimedia

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszáma!

A Story tavaszi különszámát keresse az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!