Vasárnap este latin zenétől dübörögtek az MVM Dome falai. Jennifer Lopez több év szünet után tért vissza a nemzetközi színpadra az Up All Night: Live in 2025 című koncertturnéja keretében, aminek az egyik állomása a hétvégén Budapest volt.
Az 55 éves Puerto Ricó-i világsztár a csillagokat is leénekelte az égről, de tánckarával is lenyűgözte magyarországi rajongóit. Ahogy azt előre sejthettük, az esemény nem mindennapira sikeredett. Jennifer Lopez hihetetlen energiával, illetve show-val kápráztatta el a közönséget.
Fotókon Jennifer Lopez budapesti koncertje




A világsztár budapesti koncertjére a hazai hírességek is nagyon készültek. „Nem viccelek, szerintem az első jegyvásárlók között voltam. Amit a sajtó által lehet tudni, azt mindent tudok J.Lo-ról, és azt kell mondjam, ő a példaképem. Szeretem őt színésznőként, énekesnőként, emberileg is, és természetesen nem tudok elmenni amellett, hogy 55 évesen olyan alakja van és úgy néz ki, ahogy kevesen” – mondta róla a Storynak Rubint Réka még a koncert előtt.
Köllő Babett is csak szuperlatívuszokban tudott nyilatkozni Jennifer Lopezről. „Ő egy igazi ikon. Művészként, nőként, mindenhogy fel lehet rá nézni. Nők millióira, köztük rám is nagy hatást gyakorolt az elmúlt évtizedekben a zenéjével, a kinézetével, az egész jelenséggel, ami ő maga.”
Kiemelt kép és fotók: Olajos Piroska/fotocentral.hu




