Napi friss

Intenzívre került Farkasházy Tivadar: a kórházban is beteg felesége miatt aggódott

Magas lázzal járó tüdőgyulladás terítette le a lábáról a humoristát.

Bár ideje nagy részét Balatonfüreden tölti Farkasházy Tivadar, a Klubrádióban rendszeresen van műsora, ami miatt Budapestre kell utaznia. Ezért is volt meglepő, amikor néhány hete hiányzott a Tele a hócipőnk című műsorból.

Farkasházy Tivadar kórházba került

Most kiderült, súlyos egészségügyi probléma miatt maradt távol. „Szó szerint intenzív nyaralás van mögöttem: hat nap a veszprémi kórház intenzív osztályán” – avatta be a nyilvánosságot a humorista, aki négy napig küzdött a rendkívül magas, 39 fokos lázzal. Végül mentővel szállították kórházba, ahol a röntgen kimutatta, hogy tüdőgyulladása van.  Fennállt a veszélye, hogy leáll egy létfontosságú szerve is.

A humorista kálváriája szerencsésen végződött, pedig mint mesélte, akár meg is halhatott volna. „Az ebédek – bár inkább kóstolónak nevezném őket, viszont ízletesek voltak – kivéve az első napot, amikor az első fogás infúzió volt, a másik oxigén, de abból repetázhattam.

Miközben remek veszprémi orvosokkal és odaadó nővérekkel izgulhattam két napig, hogy az a bizonyos szervem meggondolja-e a felmondását”

– mondta a Blikknek Farkasházy Tivadar, aki az intenzív osztályon is felesége, Mimi miatt aggódott, aki, mint fogalmazott, „még kétségbeejtőbb helyzetbe került”,

Farkasházy Tivadar a felesége miatt aggódott

Ismeretes, a humorista évek óta ápolja nagybeteg nejét balatonfüredi otthonukban. Mindennapjaikat így jellemezte nemrég Farkasházy Tivadar a Storynak adott interjújában: „Ülünk egymás mellett. De közben sokat utazunk, mert bicikliversenyeket nézünk. Ezek igazi néznivalók, mert csodálatos tájakon tekernek át a versenyzők, és láthatjuk egész Európát. Mimivel rengeteg távoli helyen jártunk, de most már Tihany is az, pedig csak négy kilométerre van. Már csak lélekben utazunk.”

Kiemelt kép: Trenka Attila/fotocentral.hu

A Story legfrissebb számát keresse az újságárusoknál!

Megjelent a Story téli különszáma!

Megjelent a Story horoszkóp különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!