Címlapsztori

Farkasházy Tivadar a feleségéről: „Feláldozta miattam a hivatását”

Őszinte, szórakoztató és egyúttal megható beszélgetésben volt részünk az ország Teddyjével, akinek nagyon hiányoznak a barátai és a szakmai nyüzsgés. De ahogy egykor a felesége feladott érte mindent, most ő teszi ugyanezt Mimiért, távol a fővárostól, Balatonfüreden.

Múlt hét csütörtökön, a Tele a hócipőnk felvétele után, a Klubrádió stúdiójában találkoztunk Farkasházy Tivadarral. Épp a kollégáitól, többek közt Gálvölgyi Jánostól búcsúzkodott, aki a Selmeczi Tiborral közös műsorának múlt heti vendége volt. Megpillantva őket, rögtön a legendás Heti Hetes jutott eszünkbe, hisz a produkciónak majd két évtizeden át voltak felejthetetlen ikonjai. Ha már így alakult, természetesen közös fotót is kértünk, majd következett az interjú.

4 fotó

Az élet megoldja

Éreztük, hogy nem mindennapi baráti találkozónak voltunk az imént szemtanúi. A humorista ugyanis három éve Balaton­füreden él, és csak kéthetente, a rádiófelvételekkor jár a fővárosban, majd dolga végeztével siet haza. „Ez így nagyon nehéz, és nagyon hiányzik a János. ­Talán ő a legjobban a Heti Hetes csapatából. Néhányukkal talál­kozom a Hócipőben, mert a Havas (Havas Henrik – a szerk.) a Verebes (Verebes István – a szerk.), a Kéri (Kéri László – a szerk.) a Váncsa (Váncsa István – a szerk.) és a Para (Para-Kovács Imre – a szerk.) rendszeresen írnak a lapba. És néha az élet is megoldja. Amikor Mimivel Füredre költöztünk, az járt a fejemben, hogy jó néhány barátomat utoljára látom. Majd eltelt egy év, és Henrik szívbillentyűt kapott, így a füredi szívszanatóriumba került. Mi éppen a bejáratnál lakunk egy kis garzonlakásban, így rögtön találkoztam vele, és szeretettel várom a többi barátomat is, mert előbb-utóbb az én korosztályomból mindenki a füredi szívkórházban köt ki” – mondja, majd ­sietve hozzáteszi: természetesen senkinek nem kíván betegséget!

Kegyes csalás

Teddy választása azért esett annak idején Füredre, mert a feleségének mindig is ez volt a kedvenc városa. „Füreden nem a Farkasházy felesége volt, hanem a mindenki által szeretett Mimi. Sokat kirándult ott, mindenki ismerte. Az aranylakodalmunkat is ott tartottuk.

Amikor megtudtam, hogy komoly probléma van vele, és gondozni kell, azonnal tudtam, hogy olyan helyen kell lennie, amit szeret

– folytatja Farkasházy, aki bevallja, soha ennyit nem volt a nejével, mint az elmúlt években. – Mindenkinek azt ajánlom, ha rendes családi életet akar élni, akkor kevés embert fedezzen fel, és a saját gyerekeivel törődjön! Csak egy példa: Bagi Ivánt én írattam be gimnáziumba, és szülői értekezletekre is mentem, a saját gyerekeimé helyett. Nagy lelkiismeret-furdalásom van, hogy túl sokat dolgoztam.”

Jó ideje tartja is magát ehhez, kivéve a Hócipőt. „Ez a dolgom, én vagyok Mimi férje. Hegedűkészítő mester volt, de két gyerek mellett ezt nem űzhette, így lényegében feláldozta miattam a hivatását. A legkevesebb, és jár neki azért, amit elviselt mellettem, hogy ma is ő hivatalosan a Hócipő főszerkesztője. Immár 24 éve. Kegyes csalás, de ha 50 év múlva valakinek a keze ügyébe kerül egy Hócipő, akkor is ott lesz, hogy főszerkesztő: Farkasházy Tivadarné.”

Már Tihany is távoli

Betegség ide vagy oda, Teddy szerint Mimi memóriája ma is ragyogó. „Sok mindenre emlékszik, de szavakat téveszt. ­Érdekes játék, amíg rájön az ember, mire is gondol, vagy ha próbálja behelyettesíteni, amikor például azt mondja: zöld asztal, zöld asztal. Balatonszárszón valóban van egy zöld kártyaasztalunk, de mondom, ez hogy jön ide? Aztán rájöttem, hogy snookert akar nézni, mert már csak a sport köti le. És akkor átkapcsoltam a zöld asztalra” – meséli. Mindennapjaikat így jellemzi: „Ülünk egymás mellett. De közben sokat utazunk, mert bicikliversenyeket nézünk. Ezek igazi néznivalók, mert csodálatos tájakon tekernek át a versenyzők, és láthatjuk egész Európát.

Mimivel rengeteg távoli helyen jártunk, de most már Tihany is az, pedig csak négy kilométerre van. Már csak lélekben utazunk.”

Maradt volna a börtönben

Teddy azonban nemcsak Dél-­Afrikában vagy Hongkongban járt egykor, hanem a baracskai büntetésvégrehajtási intézetben is. Egy kiegyenlítetlen pénzbírság miatt ugyanis pár napra börtönbe vonult. „Egyébként ez egy tévedés volt, a büntetést ugyanis befizettem, de gondoltam, kipróbálom a rendszert. 1000 forintjával kellett volna leülnöm az 5000 forintos büntetést, miközben 7000 forintba kerülök naponta az államnak. De senkinek sem ajánlom ezt a megoldást, nagyon rossz dolgom volt. A hagyományos rabruha helyett egy szerzetesi csuhát kaptam, ami szörnyen szúrt, hogy a csóró szabálysértők ne náluk teleljenek. Szenvedtem napokig. És nem csináltak ám poént belőle, hogy bejött a celeb. Sőt megfingattak. Be kellett pakolnom egy szekrénybe háromszor annyit, amennyi belefért. Hétszer pakoltatták ki velem. Napközben nem lehetett lefeküdni az ágyon, csak ülni. Kemény szabályok voltak – emlékszik vissza, majd legnagyobb megdöbbenésünkre közli: még maradt volna. – ­­Sakkbajnokság volt hétvégén, és gondoltam, megnyerem. Előttem ült ott Kunos Péter, az ismert pénzügyi szakember, aki egyébként a magyar sakkszövetség elnöke volt, úgyhogy meglehet, ott profikkal is találkoztam volna” – nevet.

Üzent a kritikusainak

Réz András vagy Puzsér Róbert nyilvános véleményén azonban már kevésbé derül, amikor visszatérünk egy percre a Heti Hetesre. „Van egy téveszme, és most egy kitűnő kritikus, Réz András is azt állította, hogy mi ki voltunk találva, mindannyian különböző figurákat alakítottunk. Ez egy baromság! Kedves András, 17 évig nem lehet egy szerepet játszani, magunkat alakítottuk. Mindig friss hírekre rea­gáltunk, ezt pedig képtelenség ennyi ideig más bőrébe bújva tenni” – üzeni lapunk hasábjain. És ha már a reagálásnál tartunk, Puzsérnak is címzett egyet:

„Sokan azt vallják, hogy én humortalan vagyok, rajtam nem lehet nevetni.

Nem védekezésképpen, de ha tudnák, hogy én találtam ki azoknak a poé­noknak a jelentős részét, amelyek 33 év alatt elhangzottak a rádió- és tévékabaréimban, akkor talán még ­Puzsér Róbert is vissza­vonná a vélekedését rólam.”

Kiemelt kép és fotók: Archív

A Story legfrissebb számát keresse az újságárusoknál!

Megjelent a Story nyári különszáma!

A Story Sztárdiéta különszámát keresse az újságosoknál!

Kövess minket az Instagramon is!