Ahogy a színészet, a jóga is komoly önismereti munka, amely során az ászanák (pózok) gyakorlásával elindulhatunk a lelki fejlődés útján. „15 évvel ezelőtt kerültem kapcsolatba először a jógával, akkor még a dinamikusabb ashtanga irányzat érdekelt, és főként a stressz levezetése motivált. Mára már felismertem, hogy a jóga mennyi mindenről szólhat még. Hiszem, hogy a testi és lelki gyakorlás visz közelebb önmagamhoz, az igazi belsőm megismeréséhez” – meséli Hámori Gabriella színésznő.
Ahogy sokan mások, ő is a Covid időszaka alatt kezdett el otthon sokat jógázni, ez idő alatt és azóta is sok amerikai és indiai jógaoktatói tanfolyamot elvégzett online és személyesen is. „Minden képzés újabb szemszöget mutatott a gyakorlásban. Alapvetően mostanra egyre többen eljutnak oda, hogy felteszik maguknak a kérdést, mi az, amit nem találok az életemben? Ki vagyok valójában? A foglalkozásom? Az eredményeim? Az egó, ami mindig azt hiszi, hogy igaza van? Sokan rá is jönnek, hogy ami meg tudja mutatni, kik is vagyunk valójában, az az elcsendesedés és a bensőnkre irányított fókusz.”




„Elemezzük magunkat”
„Nem szeretném magam már csak színészként azonosítani, és egyre kevesebb munkát vállalok a színházban. Szeretnék a gyermekemre, magamra és az élet többi részére is fókuszálni, a jóga útján tovább fejlődni, és más terápiás irányzatokat is megtanulni.
Ez egy nehéz, de egyben boldog felismerés volt, hiszen nagyon szerettem a színészetet, és nagyon sokat adott a színház, a közönség, de most nagy változások vannak sok ember életében, így az enyémben is. Színészként az érzelmekkel és a tudatossággal egyszerre dolgozom, de a mai felbolydult világban úgy érzem, szükség van az analitikus gondolkodásra is, hogy elemezzük saját magunkat, a viselkedésünket, hogy mit, miért teszünk. Fontos, hogy ne a múltban és a jelenben szerzett sérüléseink vezéreljenek, és határozzanak meg minket. Ha felismerjük a hibás működéseinket, és segítséget is igénybe véve változtatunk, közelebb kerülhetünk a belső békéhez, kilépünk a másokat vagy magunkat hibáztató ciklikus körökből, és képesek leszünk elfogadással kapcsolódni önmagunkhoz és mindenki máshoz.”
A belső munka motivál
Hámori Gabriella tüzes, vibráló családban nőtt fel. „Csendes őrlődésre való hajlamot és szenvedélyes temperamentumot hozok otthonról, mindezt nagyon szerettem volna valahogy áthuzalozni. Ha elkezdjük megismerni a jóga pszichológiai tartalmait, akkor sok élethelyzetben az ismeretek arra is rámutatnak, hogy hol lehet ezeknek a problémáknak az eredője. Azt gondolom, mindenképpen kell tapasztaltabb ember, aki segítőként kísérni tudja mindezt, és vezet a helyes gyakorlásban a meditáció és az ászánák terén is. Ha hibázom vagy tévedek, könnyen beismerem, és meg is tudom beszélni ezeket a helyzeteket akár a kislányommal is, akivel sokszor együtt jógázok. Az önreflexiót a személyes fejlődés fontos eszközének tartom, mert segít a környezetemnek is a kapcsolódásban hozzám, és én is őszintén tudok az emberek elé állni.
Az utóbbi időszakban végigkísértem édesapámat utolsó nehéz hónapjaiban. Végig mellette voltam, bent aludtam az intézményben, ahol feküdt, végül én zártam le a szemét. Nagyon mélyen átformált mindaz, ami történt, látni az élet értékét, teljes súlyát, kapcsolatban lenni édesapámmal, minden gát nélkül beszélni minderről.
Ebben a nehéz folyamatban is hatalmas harmónia volt köztünk, és megfogalmazódott bennem, hogy szabadok akkor lehetünk, ha képesek vagyunk elhagyni a hibás működési mintákat, a sérelmeket, valamint ha sikerül kialakítunk egy manipulatív játszmáktól mentes légkört magunk körül. Ahhoz, hogy ez kívül teljesülhessen, először belül kell tisztázni mindent. Ezekben a nagy kérdésekben is jó eszköz a jóga. Sokan jönnek hozzám hátfájdalommal, vállproblémákkal, endokrinológiai panaszokkal. Tudnom kell, meddig tart a kompetenciám, sokaknak javaslom a gyógytornászt, az orvosi kivizsgálást, amit pedig a gyakorlatokkal könnyíthetünk, azokat az ismereteket igyekszem úgy átadni, hogy mindenki kiismerje a saját testét, és tisztában legyen a helyes tartás alapelveivel.
A jóga nem csak a hajlékonyságról és a rugalmasságról szól, ezek fejleszthetők, és nem cél, hogy gyönyörűek legyünk közben, nem is szabad, hogy a luxus hatását keltse – ennek nagy piaca van most –, inkább azt hangsúlyozom, a fontos az, hogy ott legyél, engedd bele magad, nem kell hozzá semmi különös.
A rendszerességtől nagyobb lesz az önbecsülés érzése. Ezenkívül tartásunk lesz, és közelebb kerülünk a saját erőnk felfedezéséhez, nem csak fizikai értelemben. A hosszan kitartott ászanák nem csak a kötőszöveteket nyújtják, az ezekben tárolt, régóta raktározódó feszültségeket, traumák szomatikus lenyomatait is fel tudják szabadítani. A jóga hatására könnyebben birkózunk meg a hétköznapi terhekkel, szabadabbnak érezhetjük magunkat, és sokkal jobban fogunk aludni.”

Segít a fogyásban is
A jóga fogyást is elősegíti. „A jógázás hatásra megváltoztak az étkezési szokásaim, a könnyebb ételeket kívánom, sok gyümölcsöt, zöldséget. A finom péksütemény sajnos a gyengém. Rám is igaz, de akik jönnek hozzám közös gyakorlásra, mondják, hogy aktívabbnak érzik magukat, több energiájuk van aznap, amikor jógáztak. A kislányom is partner ebben, ha elkísér órára, ott inkább szemlélődik, játszik, de otthon nagy odafigyeléssel elkezdi csinálni, amit az órán látott. A gyerekeknek ez sokszor olyan mélyről jön.”
Hangtálak és versek
A színésznő amióta beleszeretett a hangtálakba, az óráin kristálytálakat és tibeti fémtálakat is használ. Az esti órákban tartott foglalkozásain pedig a jógát összeköti a költészettel, amivel igazán egyedi és különleges atmoszférát teremt.
„A jógát elkezdtem összekapcsolni a színházi munkámmal is. Azt tapasztalom, hogy más rétegekbe jutnak el a gondolatok elengedett állapotban, fekve, csukott szemmel, a hangtálak búgását, csengés-bongását hallgatva.
A szanszkrit szavaknak mélyreható ereje van, mantrát is szoktunk énekelni óra után, de ez a szöveg, ami a hangtálakkal szólal meg, más. A lehető legtermészetesebben mondom őket, fontos, hogy ne szavalat, hanem nagyon közvetlen és tiszta legyen a szöveg. Szabó Magda és Nemes-Nagy Ágnes verseit mondom, miközben hét kristály hangtál zeng. A vendégeim relaxált, oldott állapotban gyönyörű és életteli költészetet hallgatnak, de úgy, hogy ne vigye el a figyelmet semmi, csak befelé koncentrálhassunk. Ezeknek a tálaknak elképesztő hangjuk van.”
Szabadban, szabadon
A színésznő nagyon szeret a szabadban jógázni, közvetlenül kapcsolódni a talajjal, a természettel. „Ha az időjárás nem engedi, hogy kint jógázzak, otthon vagy a Mantra jógastúdióban is igyekszem különleges hangulatot teremteni fényekkel, gyertyákkal, illatokkal. De hiszem, hogy nem szükséges a tökéletes környezet, a teljes csend, sőt szép jógaruha sem ahhoz, hogy gyakoroljunk.
A rohanó világunkban akkor is meg kell tanulnunk lecsendesedni és befelé figyelni, amikor próbatételek elé állít az élet, vagy csak rendesen zajlik, ha ott szaladgál mellettünk a kutyánk vagy a gyermekünk. Persze ezt még én magam is gyakorlom.
Mindennap jógázok, és mivel van, hogy nehéz rá időt szakítani, sokszor előadás előtt vonulok el egy sarokba, és az ászanákkal hangolódok, egyúttal bemelegítek. Sokszor komoly kihívást okoz megtartani az egyensúlyomat, miközben körülöttem építik a díszletet, bevilágítják a színpadot. De a gyakorlás számomra erről szól: bárhol megtalálni a nyugalmat, meghallani a belső hangom, egyszerre finom és kiegyenlített állapotba kerülni. Nagyon fontos a légzés és az erre irányított figyelem is. Jógázás közben nem akarok megfelelni semmiféle elvárásnak, csak az számít, hogy a jelenben legyek.”

Elvonulások
A színésznő több jógastúdióban is tart hatha, jin és kismamajógát is, amiről az Instagram-oldalán lehet érdeklődni. Gabi tervei közt különféle jógás elvonulások is szerepelnek, amelyek egy-egy tematika köré épülnek majd, a gyakorláson és a költészeten keresztül kibontva a felmerülő gondolatokat. A központi kérdések a női sorsok, a kreativitás, a családi mintázatok a kapcsolatainkban és az anyaság lesznek.
Kiemelt kép és fotók: Schumy Csaba/fotocentral.hu; Archív




