Marsi Anikót évek óta a TV2 képernyőjén láthatjuk, ám karrierjét sokakhoz hasonlóan az RTL Klubon kezdte. 1997–2007 között ő is vezette a máig sikeres Fókusz című műsort, majd hosszú évekre eltűnt a képernyőről. Ám a szünet előtt még a Reggeliben is felbukkant vendég-műsorvezetőként. Most egy bennfentes elárulta, hogy akkoriban csúnyán rászedték a mit sem sejtő Marsit.
Marsi Anikó átverése
„Annak idején én vettem rá a volt feleségedet, hogy ugorjon ki tandemben egy repülőből. Ráadásul élő adásban” – kezdte a történetet a Palikék Világa műsorvezetője, Wágner Tamás, szavait Palik Lászlónak címezve. Mint mondta, akkoriban a Reggeliben dolgozott szerkesztőként, és Marsi Anikó érkezett hozzájuk a Fókuszból mint vendég-műsorvezető. A tévés meg akarta tudni, hogyan mennek a Reggeli háza táján a dolgok, mire Tamásnak remek átverős ötlete támadt.
„Mondtam neki, hogy igazából az van, hogy mindig, amikor új valaki, akkor valahogyan felavatjuk élő adásban. Ezért arra gondoltam, hogy ugorjál ki, és érkezz meg a Balatonba, és onnan sétálj ki, mint egy sellő. És ott vár majd Csonka Bandi a parton, ő volt a másik műsorvezető. És akkor az Anikó mondta, hogy jó”
– mesélte nevetve a történetet Tamás, amiről maga sem hitte akkor, hogy Marsi Anikó elhiszi, majd be is vállalja. Összedugták gyorsan a fejüket, megszervezték a dolgot, és végül Anikó tényleg véghez vitte az „álbeavatást”.

Palik László utólag kiakadt
Persze Palik Laci sem hagyta szó nélkül a történetet. „Te meg akartad ölni a gyermekeim anyját?” – támadta le kollégáját, mire Tamás hozzátette, akkor még nem volt a gyermekei anyja, csak később lett az.
„Szóval mindez megtörtént, élő adás, fél hétkor, reggel elindult az RTL-en a Reggeli. Anikó már repült föl, megvolt, hogy 6:43-kor fog elindulni. 6:46-kor landolni. Az, hogy bennem mi volt, hogy ő fölment, ő kiugrott, megjött, stb. Én azt a hat percet, azt hittem, nem élem túl”
– árulta el sok-sok év után a visszájára fordult szívatásról Marsi Anikó egykori kollégája.
Kiemelt kép: TV2




