Nevetve azzal kezdi, hogy a szülei három dologhoz ragaszkodtak kislánykorában: tanuljon meg németül, biciklizni és úszni. „Ambivalens a kapcsolatom a vízzel, ugyanis természetes vízbe nem megyek bele, egyszerűen rettegek attól, hogy hozzám ér egy hal. Félek tőlük, meg sem eszem, sőt el sem készítem a halakat, se semmi mást, ami a tengerből vagy tóból kijön” – mondja Pataki Ági.



Csukva marad a könyv
Pedig a sikeres filmproducer, modell és üzletasszony szabadidejének jó részét tölti víz mellett vagy vízen. Június elején például, jó barátnője születésnapján egy kisebb társasággal hajóztak Budapestről a Duna-kanyarba. A Balatonon pedig van egy kis elektromos hajója neki és férjének, Kovács Gábornak.
„A hajóról maximum a lábamat lógatom bele a Balatonba, de azt is óvatosan
– teszi hozzá nevetve Pataki Ági, és azt is, hogy legyen akár járművön, akár a padon, a víz látványa megnyugtatja, kikapcsolja. – Reggeltől estig tudom nézni a vizet, élvezni, bármilyen legyen is az időjárás. Télen, nyáron, viharban, szikrázó napsütésben. Hányszor előfordul, hogy lemegyek a partra egy könyvvel, leülök egy padra, és órákkal később veszem észre, hogy egy sort sem olvastam el. Gyerekként ez még persze másképp volt. A szüleim az Egészségügyi Minisztériumban dolgoztak, és a minisztérium üdülőjébe kaptunk beutalót Lellére, akkor, már nem is tudom hány évesen láttam először a tavat.”
Mindig akad tennivaló
Páratlan modellkarrierje során számos alkalommal dolgozott a magyar tengernél, ma pedig ezt tekinti második otthonának. „Vagy az elsőnek, attól függ, hogy Budapesten vagy a Balatonnál vagyunk. Tihanyban van nyaralónk, gyönyörű onnan a kilátás a Külső tóra. Nincs olyan hét, hogy ne mennék le, még télen is. Az maga a nyugalom, az ott töltött idő a tökéletes kikapcsolódás.
Megfigyeltem, hogy ha itt maradunk a városban, valahogy mindig akad tennivaló, jövök-megyek, dolgokat intézek, nem igazán sikerül pihennem. A Balatonon mintha a vérnyomásom is rögtön lejjebb menne.
Ilyenkor átadjuk magunkat a semmittevésnek, igyekszünk nem dolgozni. Persze tennivaló mindig van, a mai internetes világ nincs tekintettel a helyszínre. Mi viszont nem engedünk a napi sétánkból vagy biciklizésből” – neveti el magát Ági.

Mentőmellény-nagykövet volt
Szívesen jönnek ide a barátok, akikkel kihajóznak, ügyelve arra, hogy mindenkinek jusson mentőmellény. „A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata korábban felkért, hogy legyek Mentőmellény Nagykövet, amit szívesen vállaltam, mert tudom, milyen fontos, és hogy a vizet tisztelni kell” – mondja Ági.
Elárulja, ha kettesben vannak a férjével, gyakran bicikliznek, sétálnak, járnak rendezvényekre, például a Paloznaki Jazzpiknikre, illetve a királynék városába, a VeszprémFestre is. De kíváncsian keresik a kulináris élményeket is, még ha messze is kell néha utazni értük. Nem csoda, hogy szó volt már róla, végleg leköltöznek Tihanyba.
A modell és a tenger
Keveseknek adatik meg, hogy még fizetnek is neki, hogy láthassa a tengert − Ágival ez történt, amikor életében először megpillanthatta. Ugyanis egy modellmunka során jutott el először tengerpartra, az Adriára, ahol egy osztrák gumicég számára fotózták. Azóta sok tenger partján sétált már, többek közt Mexikóban, Indonéziában és Ausztráliában, sőt eljutott szinte a világ szélére, Új-Zélandra is.

Kiemelt kép és fotók: Archív




