Napi friss

Király Linda és Jákob Zoli: Titkos vacsorán kerültek közel egymáshoz

Több mint fél éve, hogy egymás életének részesei lettek – a találkozásukból eddig csak jó dolgok sültek ki. Az énekesnő egyre karcsúbb és sugárzóbb, az üzletember szíve pedig napról napra nagyobbat dobban érte.

Noha Jákob Zoli korábban is érdeklődött Király Linda iránt, sőt látásból ismerték is egymást, a köztük lévő kapcsolat a tavalyi Sztárbox után változott meg. Amikor is egy véletlen folytán egymás mellé szólt a jegyük. A szimpátia kölcsönös volt: megtalálták egymással a közös hangot – végigbeszélgették az estét. Az énekesnő ekkor döntötte el, hogy bizalmat szavaz Zolinak, és vele karöltve megváltoztatja az életét.

Most, hét hónappal később az üzletember életmódváltó programjának segítségével Linda 20 kilóval könnyebb. És mivel személyesen beszélgettünk vele, állítjuk: mindez nem a filterek műve!

„Csak 6-7 kiló van hátra”

„Megannyi sikertelen próbálkozáson vagyok túl. Arra jöttem rá, hogy ez most azért lett egy sikeres átalakulás, mert bennem változott meg sok minden”

– árulja el Linda. „Eddig csak a tüneteket kezeltem, de most elkezdtem foglalkozni a lelkemmel, és hogy jól érezzem magam. Ehhez kellett a tesóm, Viktor és Zoli is. Inspirált az öcsém átváltozása, és mivel imádok vele lenni, sikerült lecsalnia az edzőterembe, amiből aztán rendszeres közös program lett. Aztán jött Zoli, akinek hálás vagyok, hogy kitartott mellettem és hitt bennem.

Ő egy nagyon jó ember, közel állunk egymáshoz lelkileg. Örülök, hogy az életem része lett”

– vallja be Linda, majd folytatja. „Bár nem szeretem a kilókat számolgatni, még van előttem hat-hét kiló, amit le szeretnék adni. Akkor igazából olyan leszek, mint 20 éves koromban. De a legfőbb célom mégsem a 65 kiló, hanem az, hogy ­egészséges legyek és jól érezzem magam a bőrömben.”

„Belül még duci vagyok”

Linda egy ideje katonai szigorral felügyeli az étrendjét és az edzéseit.

„Hetente hat napot sportolok most már hosszú hónapok óta. És ha tehetem, csak déltől este 7-ig eszem. Zoli zseniális termékei pedig a ketogén diétám tökéletes kiegészítői. Énekesnőként, esti koncertekkel a naptáramban például nem mindig kivitelezhető, hogy hét után ne egyek. Régen hazafelé a bandával tucatszámra vettük a chipseket a benzinkúton, de Zolinak hála, most már van mihez nyúlnom shake, fehérjeszelet, puding vagy rostitalpor formájában, ami vigyáz a formámra. Egyébként pont az volt az ő életmódváltó programjában a szimpatikus, hogy három fő dologra fókuszál: a táplálkozásra, az edzésre és mindennek a lelki részére is”

– meséli Linda, majd hozzáteszi: „Bevallom, én még nem látom azt, amit a külvilág. Belül még egy duci lány vagyok. Idő kell, hogy ez átformálódjon bennem. De tisztelem a testem azért, amit kibírt.”

Olvassa el a teljes cikket a legújabb Story magazinban!

Kiemelt kép: Schumy Csaba/fotocentral.hu

A videó AI alapú tartalomkészítővel készült.

A Story legfrissebb számát keresse az újságárusoknál!

Megjelent a Story téli különszáma!

Megjelent a Story horoszkóp különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!