Napi friss

Fenyő Miklós nyolc perc után lelépett a koncertről

Mindezt elég meglepő indokkal...

Boros Csaba, a Republic jelenlegi frontembere a Hogy volt?! című műsorban idézett fel egy különleges nyári történetet Fenyő Miklósról. 

„Emlékszem, volt úgy, hogy jöttünk hazafelé valahonnét. Éjjel 2-3 óra volt, nyár volt egyébként. Azt mondja a Cipő: ’Figyelj, nekünk holnap van egy koncertünk Budapesten, hívjuk már föl a Fenyőt, hogy lépjen föl velünk.’ Ezen kettő óra körül volt éjjel. Fölhívtam a Fenyőt telefonon, hátha felveszi. ’Szia Mikit, figyelj, holnap itt játszunk Pesten a nem tudom melyik utcában, lesz egy ilyen nagy hepp. Jössz fellépni?’ Azt mondja a Fenyő: ’Persze.’”

Megbeszélték, hogy mi legyen, és másnap tartottak egy próbát néhány órával a koncert előtt egy fővárosi kisvendéglőben, ahova Fenyő hívta a csapatot. Gyorsan átnézték a Csókkirály című slágert, és már készen is álltak a fellépésre. Ám Fenyő ekkor egy különleges kéréssel állt elő.

„Azt mondta a Fenyő: ’Gyerekek, pontosan háromnegyed 6 után 5 perccel érkezem, és 6 óra előtt 2 perccel indulok vissza taxival.’ Nem volt messze egyébként a helyszín onnan, ahol lakott. Megérkezett háromnegyed hatkor. Cipő intett, hogy akkor most jön a Miki színpadra. Elénekelte, ha jól emlékszem, a Ha itt lennél velemet, meg eljátszottuk a Csókkirály című dalt. Rohant le. Mondom neki: ’Mikikém, nem maradsz?’ Azt mondja: ’Bolond vagy, kezdődik a United-meccs második félideje.’”

Tehát Fenyő a meccs két félidejének szünetébe még bevállalt egy fellépést. Erre nem tudunk mást mondani, csak azt, hogy ez azért elég laza…’

Kiemelt kép: Olajos Piroska/fotocentral.hu

A Story legfrissebb számát keresse az újságárusoknál!

Megjelent a Story téli különszáma!

Megjelent a Story horoszkóp különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!