Napi friss

Cipő édesanyja: „Borzasztó az élet, és nekem élni”

Gizi néni azt mesélte, hogy fia, a Republic néhai frontembere halála után megjelent neki, amikor betegeskedett.

Immár 12 éve, hogy egy ország gyászolja Cipőt. Bódi László 2013. március 11-én ment el örökre. A napokban, május 3-án lett volna 60 éves. Csupán 48 évet adatott meg neki.

Édesanyja és testvére már tucatnyi évet kellett leéljen imádott Lacikájuk nélkül. Merthogy Gizi néninek mindmáig az a sárga, fürtös hajú gyerek maradt, akit Lacikának nevezett. „Borzasztó az élet, és nekem élni. Hogy meghalt Lacika…” – csuklott el a 84 éves Hadar Gizella hangja, amikor az ATV Heti Naplójának stábja meglátogatta őt.

Cipő meglátogatta

Gizi néni, bár nehezen, mindennapos elfoglaltságokkal igyekszik a veszteséggel együtt élni. Dolgozik a kertben, virágokat ültet, hogy felejtsen. De mindennap erősen él benne gyermeke emléke, a zenész zseni, akit egy ország imádott rajongva, családja mellett.

„Lacikáért élek még tovább. Amikor covidos lettem, senkit nem engedtem ide. Két hétig egyedül voltam. Beteg voltam, lázas voltam, itt feküdtem. És ott állt a Laci a szekrénynél, és azt mondta nekem: ’Nem vagy egyedül.’ Láttam, velem volt”

– mesélte a Republic néhai frontemberének édesanyja, aki gyakran látja álmában is a fiát. Igaz, kisgyerekként: sűrű, sárga, göndör hajjal. Mint mondta, sosem tudott megbarátkozni fia kopaszságával.

Széthullott a család

Anya és lánya, Cipő testvére, Marica egymásba kapaszkodva próbálják túlélni a tragédiát, de a fájdalmukon az idő sem sem segít. „Legfeljebb a dühöt enyhíti. A beletörődés talán megérkezik lassan, de a hiány csak mélyül. Az ember újra és újra szembesül vele: múlhatnak az évek, ő már nem jön vissza.

Nincs olyan nap, hogy ne bukkanna fel egy dal, de valamikor meg se hallgatom, mert belém nyilall a fájdalom, amikor megszólal a hangja.

Anyu viszont gyakran megnézi a tévében, de utána órákig szomorú. Sokat álmodik vele, neki ez megnyugtató érzés. Azt mondja, ilyenkor néhány percre újra mellette lehet” – mesélte Cipő testvére, Marica a Meglepetésnek.

Nagy fájdalmuk az is, hogy Cipő távozásával a családi kötelékek is megszakadni látszanak. Cipő ikerlányait, a huszonéves Petrát és Rékát évek óta nem látták. „Eltávolodott a család, nagyon sajnálom, hogy így alakult. A lányokkal a bátyám halála után a temetőben találkoztunk utoljára, azóta nem láttuk őket” – vallotta be az énekes húga.

Kiemelt kép: Archív

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

 

Megjelent a Story Sztárdiéta különszám!

Kapható a Story tavaszi különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!