Mint ismert, Majka 2023 év végén közölte, 16 év után otthagyja a TV2 csapatát. Akkor rögtön ki is derült, hogy az anyacsatornájához tér vissza, hiszen két évtizede a ValóVilágban debütált az RTL-en.
„Mondhatnám, hogy könnyű menet volt, de nem volt az…(!) 16 év után új kalandokat keresek a kereskedelmi televíziózásban, és visszatérek az RTL-hez, ahol egy régi-új csapat vár. Alkotó emberként mindig új impulzusokra van szükségem, és most az RTL-nél látok garanciát arra, hogy olyan műsorokban szerepeljek, ahol a néző is jól szórakozik, és én is jól érezzem magam. 21 évvel ezelőtt innen indultam el a ValóVilágból a való világba, és ha jól számolom az életkorom, még az is lehet, hogy innen megyek nyugdíjba. :)))” – osztotta meg akkor Majka a közösségi oldalán.
Megbánta a TV2, hogy elengedte
Sokáig nem tűnt fel a képernyőn, míg kifutottak a műsorai, hogy aztán az X-Faktorban a zsűriszékből ossza tovább a poénokat. Természetesen nem felejtették el a volt kollégái sem, az idei év eleje ugyanis arról szólt, hogy folyamatosan poénkodtak akár élő adásban is azzal, hogy elhagyta a csatornát.
„Nagyon boldog vagyok, nagyon vártam. Nagyon sok évadot megéltem A Nagy Duettben. Volt olyan, amikor olyannal vezettem, akinek a nevét nem mondjuk ki. Ő a gonosz nagyúr…” – utalt Liptai Claudia Majka távozására. Az adok-kapok nem ért véget ezután sem, a nevét sem ejthették ki a TV2-nél a rappernek. Egy konferencián azonban a TV2 Csoport programigazgatója elszólta magát, miszerint nagyon is bánja, hogy úgy alakult, hogy elengedték Majkát.
Mégis visszatért?
Akik a napokban a TV2 késő esti óráiban nézik a csatorna műsorait, igencsak zavarba jöhettek. Ugyanis újra Majkát láthatják, de nem az RTL, hanem a TV2 műsorában, méghozzá Pápai Jocival. Mint kiderült, a népszerű rappert továbbra is felhasználja a TV2, hiszen újra azokat a Zsákbamacska-részeket adják, amelyeket Majka és Joci vezettek – szúrta ki a Média Klub. Persze a nézőknek sem kellett több, csúnyán beszóltak a csatornának a csavar miatt.
„Én szánalmasnak tartom, hogy a TV2 ilyen eszközökhöz kénytelen nyúlni a nézettség érdekében. Tudja, hogy Majkáékkal nézettebb volt ez a bárgyú műsor, és ezért adja azt, nem a következő évadot a zenész srácokkal” – írta egy kommentelő, de mások nem értették, egyáltalán miért épp ezt az évadot játssza újra a TV2.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Kiemelt kép: Birton Szabolcs/fotocentral.hu




