Soha nem kérkedik a boldogságával. Csak egy-egy elejtett mondatából, közösségi oldalára feltöltött fotójából engedi sejtetni, hogy férjével, Kolossváry Ádámmal milyen kiegyensúlyozott, csodás életet élnek. Immár huszonharmadik éve. Ezt szerette volna megünnepelni a Best segítségével.
Valóra vált álom
Sylvia nagyon izgatottan várta a fotózást: elárulta ugyanis, hogy 23 évvel ezelőtt kimaradt a klasszikus esküvői nagyfotózás az életéből… „2000-ben ismertem meg a férjemet, június elején. Egy évvel később épp vitorlázni indultunk, amikor az autóban huncutul megkérdeztem tőle, szeret-e még?
Nem szólt egy szót sem, csak félreállt a kocsival, majd előhúzta a zsebéből az eljegyzési gyűrűt. Sosem felejtem el a pillanatot
– nosztalgiázott Barta Sylvia. A következő évben össze is házasodtak. – Mindketten életünkben először fogadtunk örök hűséget Isten színe előtt, ezért is volt számunkra fontos az egyházi esküvő. Nagyon meghitt szertartás volt, de a szervezést, a teendőket nem vittük túlzásba. A hangsúly olyannyira nem a külsőségeken volt, hogy még a fotózást is teljesen elfelejtettük.
Csak a szűk család volt jelen, nem csináltunk nagy társasági eseményt. Utána egy piros kockás terítős étteremben megebédeltünk. Így egy régi álmom válik valóra ezzel a mostani fotózással”
– árulta el.

Divattervező varrta a ruhát
Sylvia 32 éves volt, amikor férjhez ment, ez azonban csak az egyik oka volt, amiért nem szeretett volna habos-babos ruhát. S. Hegyi Lucia időtálló darabot alkotott számára. A modell, amit tervezett, ma is gyönyörűen áll karcsú alakján. „Még mindig ugyanúgy tetszik ez a ruha, mintha nem is telt volna el ennyi év! Megható volt újra felpróbálni, ma sem választanék más fazont. Nekem ugyan az első és egyetlen, a férjemnek azonban ez a harmadik házassága. Mivel korábban modellkedtem, volt szerencsém sokféle menyasszonyiruha-fazont magamra ölteni, így pontosan tudtam, mit szeretnék viselni. Luciának már csak finomítani kellett az elképzeléseimen.
Láttam magam előtt, hogy majd kontyban lesz a nagy napon a hajam, így nagyon jó ötlet volt a nyakamig érő csipke, és mivel finom részletekkel kidolgozott ruháról van szó, ugyanez az anyag köszön vissza a csípőmnél is. Nem szerettem volna, ha földig ér, de a sellőfazonhoz ragaszkodtam. Ahogy Lucia akkor rám szabta, az tényleg tökéletesen állt rajtam. És bár szeretem, amit a tükörben ma látok, azért elárulom, izgatottan bújtam bele a ruhába. Csak reméltem, hogy még mindig beleférek – szerencsére így lett”
– mesélte mosolyogva a tévés.
Mint egy indián lány
Ahogyan a fotózáskor Sylvia kezébe vette egykori liliomcsokra mását is, nemcsak hogy elfelejtette az elmúlt hetek kellemetlen élményeit, de gyorsan nosztalgikus hangulatba is került. És izgalmasabbnál izgalmasabb részleteket elevenített fel a 23 évvel ezelőtti eseményekből. Nevetve mesélte el, hogy bár a szűk család előtt elegánsan fogadott örök hűséget, az anyakönyvvezetőhöz előtte indián lánynak öltözve indult. „Két tanúval, a bátyámmal és a férjem nővérével összesen négyen sétáltunk be az óbudai Fő téren lévő polgármesteri hivatal anyakönyvvezető termébe. És – mivel fiatal lányként rajongtam a Winnetou-regényekért – talpig indián lánynak öltöztem. Fehér madeiraruhám volt, bőrbetétekkel, a hajamat két copfba fontam.
Hasított bőr csizmában és rojtos retiküllel a vállamon érkeztem. A férjem rendesen felöltözött hozzám képest, én pedig örökre hálás leszek neki, hogy engem hagyott szabadon szárnyalni. És ez azóta is ez így van.”
Egy szál gatyában
A francia riviérára utaztak nászútra, hazaérve pedig szerveztek egy bulit a barátoknak, a kollégáknak, és mivel abban az időben sokat motoroztak, elhívták a Harley Davidson-csapatot is, amellyel egykor ők is rótták a kilométereket.
„Nagyon jó időt fogtunk ki, egy Duna-parti csónakházba hívtuk a vendégeket. És mivel azt akartuk, hogy senki se feszengjen, inkább csak örüljenek a boldogságunknak, megkértük őket, hogy laza ruhában érkezzenek, mert mi is csak egy pólóban és egy szál gatyában várjuk majd őket. Én piros farmerben, a férjem kékben volt, a pólónkra is ugyanezzel a színnel volt felírva a ’Just Married’ felirat. És mivel senki nem látott minket az esküvőnkön, egy-egy fotót nyomtattak a pólókra az anyakönyvi és egyházi esküvőnkről.”
Mindig képes megújulni
Sylvia bomba formában állt a Best magazin kamerája elé. Ötvenöt évesen karcsúbb, mint valaha. De sokak példaképe azért is, mert még mindig képes megújulni. Ehhez persze óriási akaraterőre van szüksége. „A férjem azt mondja, szebb vagyok, mint valaha. Ez jólesik tőle, mert ő az én örök lovagom, de természetesen érett nőként azt gondolom, hogy a fiatalság az egyik legszebb dolog a világon. Hálás vagyok a sorsnak, hogy elfogadom magam úgy, ahogy vagyok, de azért jót tett a lelkemnek, hogy a fotózástól függetlenül egy sikeres diétán vagyok túl.
Személyi edzőként is dolgozom a tévés munkámon kívül, ezért az énidőm egy részét fitneszteremben töltöm, és ugyanúgy kérek szakembertől segítséget, ahogy mások tőlem. Ebben a teremben hirdettek egy versenyt, amibe tizenötödmagammal belevágtam. A cél az volt, hogy nyolc hétig olyan étrendet kövessünk, mintha egy fitneszversenyre készülnénk. A végén én nyertem.”

Karcsúbb, mint 23 éve
A diéta során Sylvia hét kilogrammot fogyott. „Bár nem voltam túlsúlyos, azért éreztem, hogy lenne min javítani, a menopauza ugyanis senkit sem kímél! Többek között az is a célom volt, hogy megtapasztaljam, miként tudok egy kemény diéta mélypontjain átlendülni. Mert bár kevesen tudják rólam, az édességnek nehezen tudok ellenállni.
Ezúttal azonban nyolc hétig egyáltalán nem ettem semmilyen cukros ételt, még tejterméket és gyümölcsöt sem. Jó volt megtapasztalni a tiszta táplálkozás előnyeit és nehézségeit, valamint önuralmat gyakorolni. 40-45 fölött, ahogy a menopauza közeledik, egyébként is sok nőtársam érezheti ugyanazt a saját bőrén, amit én, hogy annyi minden megváltozik. Többet és másként kell mozogni ahhoz, hogy formában tudjunk maradni.
Sokkal nagyobb hangsúlyt kell fektetni az izomerő fejlesztésére és a rugalmasság megőrzésére, de a legfontosabb a táplálkozás újragondolása. Ötvenöt évesen, két hónap cukormentes diéta után ma jobban alszom, energikusabbnak érzem magam, ami csak megerősít abban, hogy sosem késő valami újba belekezdeni. Senki ne keseredjen el, ne írja le magát, ha jönnek fel a kilók, mert ebben a korban is képesek lehetünk megújulni, ami önbizalmat, belső erőt és tartást ad. Szívből kívánom, hogy sokan tapasztalják meg ugyanezt”
– árulta el, majd hozzátette: sajnos így, hogy nem tudott edzeni, a leadott kilókból hármat visszaszedett, de így is karcsúbb, mint az esküvője idején volt. Nem csoda hát, hogy az egykori ruhája remekül állt rajta.
Kiemelt kép: Birton Szabolcs/fotocentral.hu




